Raktártűz miatt kellett a helyszínre sietniük a tűzoltóknak, majd megkezdték a lángok oltását, sérültekről egyelőre nincs hír.
A szakemberek perceken belül kiértek a helyszínre és megvizsgálták a fiatal nőt, aki csodával határos módon könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.
Egy mentőszóvivő szerint jelenleg nyolc személy van kritikus állapotban, 13-an súlyosan, 38-an pedig könnyeben sérültek meg.
A szlovák egészségügyi miniszter elmondta, miszerint nagyon aggasztó a sérülések mértéke, ugyanis súlyos, polytraumás esetekről van szó, három főt pedig már tegnap délután megoperáltak.
Elaludhatott annak a magyar busznak a sofőrje, amely hétfőn délelőtt rohant egy kamionba a szlovákiai D2-es autópályán.
A busz sofőrje vezetés közben lett rosszul, ráborult a kormányra, majd több oszlopot és autót összetörve a busz végül megállt. Drámai részletek következnek az életmentésről.
Egy ember életét már nem lehetett megmenteni, olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy a helyszínen elhunyt.
A tragikus balesetben az autó egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A tragikus baleset a XIV. kerület Szentmihályi út és Kerepesi út kereszteződésében történt.
A Volánbusz egyik járata ütközött frontálisan egy Suzukival, amiben egy ember utazott, valószínűleg ő sérült meg súlyosan.
Egy idős, mozgásában korlátozott nő vesztette életét egy családi házban keletkezett tűzben csütörtökön Tákoson.