Tilos jelzést mutatott a fénysorompó, de ennek ellenére kihajtott a motoros az érkező vonat elé, ami elgázolta.
Vannak bizonyos helyzetek, amikor mesterlövészekre van szükség egy tűzeset miatt, bármilyen furcsán is hangozhat.
Az autó vezetője finoman szólva sem volt a helyzet magaslatán, miközben egy betonmixerrel találta szembe magát.
Martonvásárnál történt a két baleset, amiben négy autó megsérült, melyek elfoglalják a belső forgalmi sávot.
Egy ember beszorult az autóba az ütközés következtében.
A baleset következtében olyan súlyosan megsérült a férfi, hogy már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen elhunyt.
Újabb halálos gázolás történt, ezúttal Berettyóújfalu és Mezőpeterd között, már nem lehetett segíteni a sérülten.
A nyári időszakban lényegesen több motoros veszíti életét, legutóbb Gyöngyöshalász közelében hunyt el motoros férfi.
Az anyagi kár ránézésre is jelentős lehet, igencsak összeroncsolódott a legendás villamostípus kabinrésze.
A fiatal pár Tardonán lakott, ahova néhány hónapja költöztek, hogy házat építsenek. Egy ötéves kisfiút és egy kétéves kislányt neveltek, akik a történtek óta a nagyszülőkkel vannak.
A MÁV elrettentő célzattal tett közzé egy sokkoló felvételt a közösségi médiában.