Szörnyű baleset történt Tolna térségében, két ember már a helyszínen elhuynt, nem lehetett rajtuk segíteni.
Hihetetlen károkat okozott a tűz, mely az állattartó telep teljes területére kiterjedt: a tűzben több mint 1000 sertés pusztult el.
A tűzoltókat vasárnap kora délelőtt riasztották, s bár azonnal a helyszínre siettek, az idős férfi életét már nem lehetett megmenteni.
Emiatt az érintett vonalon a reggeli órákban jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani az utasoknak.
Ezúttal az 1-es főúton történt a halálos gázolás, már nem lehetett megmenteni a súlyos sérültet, a helyszínen életét vesztette.
A hivatalos tájékoztatás szerint Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa között feszültségkimaradás miatt szünetel a vonatközlekedés.
A tűzoltók rövid időn belül megszüntették a füstölést, jelenleg a közlekedési társaság szakembereit várják.
Az egyenruhásokat egy kigyulladt lakáshoz hívták ki, a kiérkező rendőrök pedig egy 1 és egy 5 éves gyermeket, valamint egy idős nőt is biztonságba helyeztek.
A férfi a helyszínen elhunyt, utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A helyszínre már megérkeztek a tűzoltók és a mentők is.
A kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, életét vesztette.