Több bank is megemelte a 200 ezer forintig érő babavárós ajándékpénzt
Reagáltak a bankok, és többen megemelték a 200 ezer forintig érő babavárós ajándékpénzt.
A babaváró hitel lehetősége sokak számára megszűnik az év végével. A támogatás összege ugyan nő 2024-től, de januártól jelentősen szűkül a jogosultak köre, szigorodnak a feltételek. Erre válaszul több bank is megemelte a kölcsönfelvételért kínált ajándékpénz összegét, ami így már jellemzően 150-200 ezer forint között mozog különösebb extra vállalás nélkül – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
Hajráznak a bankok is az utolsó néhány hónapban, amikor még változatlan feltételek mellett vehető fel a babaváró hitel. A kormány döntése alapján 2024-től jelentősen csökkenni fog a babaváró támogatásra jogosult házaspárok köre, mivel 30 év felett csak akkor lehet majd felvenni a kamatmentes kölcsönt, ha a feleség igazolni tudja a várandósságát. 2025-től ez a lehetőség is megszűnik, és csak a 30 év alattiak folyamodhatnak támogatásért. Akik viszont jövőre is fel tudják venni ezt a hitelt, azoknak már tízről 11 millió forintra nő a támogatás maximális összege.
A 2024. januárjától a babaváró hiteltől eleső, illetve annak szigorúbb feltételeit vállalni nem tudóknak vagy akaróknak öt hónapjuk maradt az igénylésük benyújtására, és a bankok az eddiginél is nagyobb kedvezményekkel, ajándékpénzzel versenyeznek az aláírásukért. Szinte minden babaváró hitelt kínáló pénzintézet jelentős jóváírási kedvezménnyel akciózik, és a szigorítás bejelentése óta többen még is emelték ennek összegét. Így a többségüknél már 150-200 ezer forint közötti összeget is kaphatnak ajándékba az igénylők úgy, hogy elég a minimális feltételeket teljesíteni a hitelfelvételhez.
Egyelőre telik is miből finanszírozni a bankoknak a kedvezményeket, ugyanis idén még a referenciakamat 130 százalékának az 1 százalékponttal növelt értéke az ügyleti kamat, vagyis ennyit fizet a felvett babaváró hitel után az állam a bankoknak. Jövőre jelentősen csökkenni fog bankok kamatmarzsa, mivel a referenciakamatnak már csak a 110 százaléka plusz 1 százalékpont lesz a kamat. A babaváróval eddig és most is folyamatosan akciózó bankok ezért az ügyfélkedvezményekkel is szűkmarkúbbak lehet januártól, ami veszteség lenne azoknak, akik a hitelt jövőre is fel tudják venni, másrészt viszont az igénylés eltolásával egymillió forinttal növelhetik a kölcsönösszeget.
Kétszázezer forint két aláírásért
A jelenlegi akciók ugyan jellemzően nem év végéig szólnak, gyakran csak egy-két hónaposak, de az eddigi tapasztalatok alapján számítani lehet a meghosszabbításukra, bár erre nincs garancia. Az azonban szinte biztosra vehető, hogy a potenciális igénylők őszre sem maradnak ajándékpénzes ajánlatok nélkül, a bankok az utolsó pillanatokig, nagyjából karácsony előttig harcolni fognak az egyre inkább kapuzárási pánikba kerülő 30 év felettiek hiteleiért. A Bank360.hu hitel-összehasonlító pénzügyi portál adatai szerint a babaváró hitelt kínáló bankok most az alábbi összegű és feltételű akciókkal csábítják az ügyfeleket.
A CIB Banknál 180 ezer forintos jóváírásra lehet szert tenni, amennyiben az igénylés 2023. június 1. és július 31. között megtörténik, és a bank szeptember 15-ig folyósítja is a kölcsönt.
Az Erste Bank 150 000 forint kedvezményt ad, ha az igénylés 2023. június 1. után történik, illetve, ha a folyósítás már megtörtént. Ezzel az Erste Bank megemelte a kedvezmény mértékét az előző akcióhoz képest, 30 ezer forinttal. Az Erste emellett hitelkártya kedvezményt is ad azoknak, akik felveszik a babavárót és e mellé hitelkártyát is igényelnek. A Babaváró csomaggal az első évben 10 százalékos visszatérítést adnak több bababoltnál is.
A Gránit Bank is reagált
A Gránit Bank 2023. július 1. és augusztus 31. közötti időszakban befogadott babaváró kölcsönigénylések esetén egy alkalommal 200 ezer forintot ír jóvá az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő folyószámláján a babaváró kölcsön folyósítását követő hónap végéig. Feltétel emellett, hogy a kölcsön folyósításának 2023. szeptember 30-ig meg kell történnie.
A K&H Banknál összesen akár 160 000 forintot is össze lehet gyűjteni, ha felvesszük a babaváró hitelt. Ennek a feltétele, hogy a maximális, 10 millió forintot vegyük fel, illetve, hogy az igénylés 2023. május 22. után történjen és már a folyósítás is megtörténjen.
A MagNet Bank a 2023. december 31-ig befogadott hiteligénylésekre, legkésőbb 2024. február 29-ei folyósítás esetén 120 ezer forintot ír jóvá az igénylő számláján. Feltétel, hogy az igényelt babaváró hitel összege elérje a 8 millió forintot.
Az MBH Bank akciója 2023. július 1-től érvényes. A legkésőbb 2023. szeptember 30-ig hiánytalanul befogadott kölcsönkérelem alapján, legalább 9 000 000 forint kölcsönösszeg esetén a jogosult ügyfelek részére 150 000 forint egyösszegű jóváírást ad. Az előző akcióhoz képest 20 ezer forinttal többet írnak jó az igénylő számláján.
A Raiffeisen Banknál a babaváró hitelt igénylő párok 140 000 forint jóváírást kaphatnak a 2023. július 1. és 2023. szeptember 30. között igényelt babaváró hitelek után. A folyósításnak legkésőbb 2023. november 30-ig meg kell történnie. A Raiffeisen emellett azoknak, akik 2023. június 12. és augusztus 31. között regisztrálnak, és online igénylik a babaváró hitelt, 20 ezer forint értékben IKEA kártyát is ad.
Közel félmillió fiatalnak van már babaváró hitele: 2019. július és 2023. május között több mint 222 ezer fiatal házaspár vette fel a babaváró hitelt a Magyar Nemzeti Bank statisztikái alapján. Ez legalább 444 ezer fiatalt jelent, ők összesen 2169,9 milliárd forintra kötöttek szerződést. Az átlagosan felvett hitelösszeg ez alapján 9,76 millió forint, ami azt jelenti, hogy a párok zöme a maximum hitelösszeget vette fel.