Egész éjjel támadták a mariupoli acélgyárat, sok ukrán katona megsebesült
Ennek ellenére a bent tartózkodó katonák nem hajlandóak megadni magukat, azt üzenték, kitartanak a végsőkig.
Az Azovstal acélműben rekedt ukrán katonák arról számoltak be, heves bombázás érte a gyárat, egy időre pedig a mariupoli tábori kórházzal is megszakadt a kapcsolatuk.
Szvjatoszlav Palamar, az Azov-zászlóalj századosa szerint az egész éjszaka zajló támadásban orosz repülőgépek is részt vettek. Hozzátette, a csapás során sokan súlyosan megsebesültek, és azonnali evakuálásra szorulnak – írta cikkében a CNN.
Az Azovstalban rekedt egyik katona, Kateryna Polischuk Facebookon keresztül tett közzé egy kihívó hangvételű üzenetet. A korábban zeneiskolában tanuló 21 éves harctéri orvos a múlt héten került a figyelem középpontjába, amikor a hadsereg harci himnuszát énekelte a katonák élén, azóta pedig a „The Bird” néven vált ismertté a közösségi médiában.
Mariupol városának polgármestere szerint a katonákon kívül legalább száz civil is maradt az óvóhelyeken, ennek ellenére azonban a megszállók továbbra is támadják a gyárat. Tegnap a The Guardian ezzel ellentétes hírről számolt be, miszerint már az összes civil megmenekült, a katonák azonban nem voltak hajlandók megadni magukat.
Az ukrán védelmi minisztérium szerint az orosz erők tankokkal és tüzérségi támogatással a hátuk mögött indítottak romamműveleteket az acélgyár ellen, Irina Verescsuk szerint pedig a bent tartózkodók közül többen kórházi ellátásra szorulhatnak, gyógyszereik, lőszerük pedig fogytán van.