A település az angolszász időkben a Keleti Angol Királyság fővárosaként működött, és a Domesday Book 1086-os feljegyzései szerint több mint 3000 lakosa volt, miközben London népessége akkoriban csak 18 000 fő körül mozgott. A város sorsa azonban drámai fordulatot vett: 1286-ban egy hatalmas vihardagály csapott le a térségre, majd 1287-ben két újabb időjárási front okozott súlyos partmenti eróziót.

A Saint Marcellus-féle árvíz 1362-ben végleg elpusztította a város nagy részét – a történészek szerint 1347-ben mintegy 400 ház tűnt el a tengerben, és az európai halálos áldozatok száma 25 000 főre tehető. A Dunwich Múzeum 2025-ben is nyitva áll a látogatók előtt, és részletes térképeken mutatja be, hol álltak egykor a város épületei, mielőtt a tenger elnyelte őket.

A kiállítások között megtalálhatók középkori tárgyak, régészeti leletek és a Greyfriars kolostor feltárásai is. A kolostor eredetileg közelebb állt a parthoz, de miután az első épület elpusztult, fél mérfölddel beljebb építették újjá. A romok között ma is látható a nagy bejárat és a refektórium egy része, ahol a szerzetesek étkeztek – számolt be róla a Mirror.

A National Trust által gondozott Dunwich Heath and Beach egy érintetlen természeti terület, ahol ritka madárfajok, vidrák és szarvasok is megfigyelhetők. A kavicsos tengerpart népszerű célpont horgászok és kirándulók számára, különösen azoknak, akik a nyugodt, szélfútta tájat keresik. A part mentén több száz hajóroncs található, amelyek közül sok az első világháborúban süllyedt el, amikor a térség hajózási útvonalait támadások érték.

A falu egyetlen pubja, The Ship at Dunwich, 16 szobával és sörkerttel várja a vendégeket, míg a Flora Tea Rooms nevű halétterem klasszikus brit fogásokat kínál, köztük délutáni teát is. A közelben található RSPB Minsmere természetvédelmi terület erdőkkel, nádasokkal és rétekkel tarkított tája szintén gazdag madárvilágot rejt, köztük vízipocokkal és part menti fajokkal.