Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Arra kényszerítette fiát, hogy gyalogoljon haza az iskolából, majd elgázolta

Arra kényszerítette fiát, hogy gyalogoljon haza az iskolából, majd elgázolta

Arra kényszerítette fiát, hogy gyalogoljon haza az iskolából, majd elgázolta
Fotó: Unsplash/Andraz Lazic

A 7 éves kisfiú bajba került az iskolában, az anyja pedig azzal büntette meg, hogy arra kényszerítette, gyalogoljon haza. Aztán véletlenül elütötte.

A Metro értesülései szerint a 27 éves Sarai Rachel James február 9-én ment el a fiáért az iskolába, miután az iskola dolgozói arról tájékoztatták, hogy a 7 éves kisfiú aznap reggel bajba került. Az alabamai Boazban található iskolától nem messze aztán a nő kirakta a gyermeket az autóból és közölte vele, hogy a hátralévő utat gyalog vagy futva tegye meg hazáig.

A cikk a videó után folytatódik

Onnan az otthonuk mintegy 8 háztömbnyire volt, s nő pedig egy ideig a fia mellett gurult, ám amikor lelassított, a gyermek megpróbált belekapaszkodni az autó ajtókilincsébe. Erre a nő nem állt meg, hanem gyorsítani kezdett, mire a kisfiú az autó alá esett és a nő a hátsó kerekekkel elgázolta.

A nyomozók úgy vélik, James véletlenül gázolta el a fiát, noha szerinte a fiú soha nem került volna ilyen helyzetbe, ha az édesanyja nem dönt úgy, hogy megbünteti. A fiút az Alabamai Egyetem kórházába szállították, ahol kiderült, hogy szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A nőt letartóztatták és súlyos gyermekbántalmazással megvádolták. Három nappal később 50 ezer dolláros (18 millió forint) óvadék ellenében szabadon engedték, ám megtiltották neki, hogy bármilyen kapcsolatot tartson a fiával.