Az amstetteni rém szerint családja megbocsátja neki bűneit
Josef Fritzl-t 2008-ban tartóztatták le szörnyű tettei miatt.
A 88 éves osztrák férfit 2009-ben ítélték életfogytiglani börtönbüntetésre, amiért 24 éven keresztül fogva tartotta lányát egy pincében, akit évtizedeken keresztül nemi aktusokra kényszerített, melyekből hét gyermek született. Az egyik csecsemő 1996-ban életét vesztette, miután nem hívtak neki orvosi segítséget.
Az amstetteni rémként elhíresült szörnyeteg azóta is rács mögött van, ám nemrég felkavaró interjút adott a The Sun című brit napilapnak, melyben azt mondta, hogy „mindig a családjára gondol”, és abban bízik, hogy egyszer újra együtt lehetnek.
Fritz az ügyvédjén keresztül szólalt meg, hozzátéve, hogy megbánta bűneit, és úgy gondolja, családja megbocsát neki azért amit tett. Elmondta, hogy arra vágyik, hogy láthassa unokáit – írja a Sky News.
A férfi 1984-ben, 18 éves korában csalta Elisabethet a családi ház pincéjébe, Amstettenbe. Feleségének, Rosemarynak azt mondta, hogy a lány megszökött és csatlakozott egy szektához.
Felesége minden bizonnyal részben tudott a szörnyűségekről, ám emiatt sosem ítélték el, a nő pedig 2012-ben elhunyt. A szörnyűségeket átélt nő nevet változtatott, ám pszichiátere a The Sun-nak még 2019-ben elmondta, hogy sikeresen új életet kezdett.