Álrendőr csalt ki több mint 17 milliót egy idős hölgytől
Az idős hölgy álrendőr áldozata lett, 17 millió forintot csaltak ki tőle.
Az újbudai rendőrség letartóztatott egy férfit, míg bűntársára elfogatóparancsot adtak ki, miután több mint 17 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.
Az elkövetők 2024 folyamán azzal az ígérettel keresték meg a sértettet, hogy egy állítólagos eljárás alatt álló személy kedvezményesen megvásárolható lakását szerezheti meg.
Az egyik elkövető magát rendőrnek kiadva biztosította az asszonyt, hogy ő intézi az ingatlan adásvételét, aminek nyomán a sértett hónapokon át különböző összegeket fizetett ki.
A csalásra azonban végül fény derült, s a sértett feljelentése alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított. Ennek eredményeként 2025. január 4-én őrizetbe vették a 48 éves B. Bélát, akit jelentős kárt okozó csalás bűntettével gyanúsítanak. A rendőrség a férfi letartóztatásának elrendelését is kezdeményezte, míg társának felkutatása jelenleg is folyamatban van.