Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Heten haltak meg, miután fertőtlenítésre szánt alkoholt ittak meg

Heten haltak meg, miután fertőtlenítésre szánt alkoholt ittak meg

Heten haltak meg, miután fertőtlenítésre szánt alkoholt ittak meg
Fotó: Unsplash/Claudio Schwarz

Karanténba zárt dolgozóknak adtak alkoholt annak érdekében, hogy fertőtlenítsenek vele – ehelyett inkább felöntötték vízzel és üdítővel, majd megitták.

Az alkoholos baleset Kambodzsában történt, amelynek következtében legalább heten vesztették életüket – számolt be róla az ABC News.

A cikk a videó után folytatódik

A munkások Thaiföldről tértek vissza, a helyi járványügyi szabályok szerint pedig karanténtáborba kellett vonulnia az ország északnyugati részén.

Ennek során a szobájuk fertőtlenítéséhez kapták az alkoholt, ami végül elfogyasztásra került és amely végül az életüket követelte.

Rajtuk kívül még legalább 12 ember került kórházba, akik főként fejfájására, szédülésre és nehézlégzésre panaszkodtak elfogyasztását követően.