A történelemről gyakran lineáris szemléletben beszélünk, ugyanis a társadalom előrehalad, a problémák megoldódnak, a fejlődés pedig megállíthatatlan. Mégis, ha visszanézünk egy 50 évvel ezelőtti filmre, könnyen rájöhetünk, hogy nem mindig haladunk előre, sokkal inkább egy ördögi körben rekedtünk. Sidney Lumet 1975-ben bemutatott klasszikusa, a Kánikulai délután (Dog Day Afternoon) ennek az egyik legjobb példája.

A film, ami a Life magazin „The Boys in the Bank” című cikkén alapul, egy 1972-es brooklyni bankrablás és túszdráma történetét dolgozza fel. Sonny Wortzik (Al Pacino) kétségbeesett kísérletet tesz arra, hogy pénzt szerezzen partnere műtétéhez, ám a rablás hamar összeomlik, és egy egész napos patthelyzet alakul ki a rendőrséggel.

Lumet filmje alulnézetből közelíti meg a bűn történetét: nem a hatóságok, hanem a kiszolgáltatott emberek szemszögéből. Pacino alakítása tele van szomorúsággal és történelemmel, Sonny figurája pedig „olyan zavaros és kirekesztett, mint bármelyikünk”. Az amerikai álom cserbenhagyta őt, ahogy oly sok más sebezhető embert is. A film így nemcsak a hetvenes évek Amerikájáról szól, hanem a mai társadalmi feszültségekről is.

Érdekes párhuzamok a filmben

A film egyik legabszurdabb jelenetében Eugene Moretti őrmester (Charles Durning) így kiált Sonnyra, miután az a levegőbe lő: „Itt van 250 rendőrünk!”. A helyzet groteszksége nyilvánvaló: két fegyveres tartózkodik egy kis bankban, mégis több száz, túlfegyverzett rendőr veszi körül őket, akik láthatóan alig várják, hogy elsüssék fegyvereiket – írja az Inverse.

A média szenzációhajhász tudósításai Sonnyt nem tragikus hősként, hanem „nevetséges torzulásként” mutatják be, ami jól illik a televíziós show-műsor logikájába. A film így előrevetíti a mai közösségi média világát, ahol a valós emberi sorsok is puszta tartalommá silányulnak.