Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiderült, mi okozhatta az Airbus utasszállítójának hirtelen és drámai zuhanását

Kiderült, mi okozhatta az Airbus utasszállítójának hirtelen és drámai zuhanását

Kiderült, mi okozhatta az Airbus utasszállítójának hirtelen és drámai zuhanását
Shutterstock/Illusztráció

Október végén egy Cancunból Newarkba tartó JetBlue Airbus A320-as járat hirtelen több ezer lábat zuhant az égen, majd kényszerleszállást hajtott végre Floridában.

A drámai eseményben mintegy húsz utas sérült meg, közülük tizenötöt kórházba kellett szállítani. A hivatalos közlések szerint a repülő október 30-án esett ki az égből „minden látható ok nélkül”, extrém turbulencia közepette.

A cikk a videó után folytatódik

A pilóták végül visszanyerték az irányítást, és Tampa városában hajtottak végre kényszerleszállást. Az Airbus illetékesei a héten közölték, hogy a navigációs számítógép hibáját „intenzív napsugárzás” okozta, amely megzavarta a húszéves gép elektronikáját.

Clive Dyer, a Surrey Egyetem űr- és sugárzáskutató szakértője azonban másképp látja. A space.com-nak adott nyilatkozatában így fogalmazott: „A kozmikus sugarak kölcsönhatásba léphetnek a modern mikroelektronikával és megváltoztathatják egy áramkör állapotát.”

Dyer szerint a Nap sugárzási szintje nem volt elég erős ahhoz, hogy ilyen hatást gyakoroljon, ezért valószínűbb, hogy a jelenséget egy távoli szupernóva robbanásából származó részecskék okozták – írja a New York Post.

A kozmikus sugarak akkor keletkeznek, amikor hatalmas csillagok életük végén szupernóvaként felrobbannak, és protonokat hajítanak szét a világegyetemben fénysebességgel. Ezek a részecskék, amikor elérik a Földet, képesek egy repülőgép érzékelőjének vagy fedélzeti számítógépének áramköreit megzavarni, ami akár a repülés biztonságát is veszélyeztetheti.