AKTUÁLIS
ÉLŐ
AKTUÁLIS
Fotó: MTI/EPAAz afgán nők még mindig küzdenek a váláshoz való jogukért
Szerző: Borbély Fanni
Hosszadalmas, sőt, mondhatni végeláthatatlan küzdelem az afgán nők számára minden egyes nap, amióta a tálibok átvették az uralmat az országban: jogaik csorbítása rendszeressé vált, s nem tudni, mikor jöhet el az a nap, amikor nekik is joguk lesz a váláshoz.
Sajnos nem egyedi eset a 32 éves afgán nőé: Banót férje hosszú éveken át bántalmazta, tavaly pedig összeszedte bátorságát, és beadta a válókeresetet Afganisztán egyik északkeleti városában. Az Al Jazeerának megtörten nyilatkozva Bano megosztotta:
„Négy éven át minden egyes nap megvert és minden éjjel megerőszakolt. Ha ellenálltam, még jobban megvert. Megalázott és sértegetett, amiért nem tudtam teherbe esni. Amikor az orvos közölte vele, hogy neki van szüksége termékenységi kezelésre, hazajött, és a lábam közé rúgott, engem hibáztatva, hogy meddő vagyok.”
Bano ügyét épp akkor tárgyalták volna a bíróságon, amikor 2021 augusztusában a kormány összeomlott, az amerikaiak kivonultak az országból, a tálibok pedig átvették a hatalmat.
„A bírák eltűntek, ahogy az ügyvédek is, és a tálibokhoz fordulva a férjem arra kényszerített, hogy térjek vissza abba a házba, ahol azzal fenyegetett, megöli a családomat, ha nem teszem meg.”
Miután a tálibok átvették a hatalmat az országban, egy pillanat alatt felszámolták a korábbi igazságszolgáltatási rendszert, kinevezték saját bíráikat, és bevezették az iszlám jog egy sajátos, tálib verzióját. Marzia, aki a tálib hatalomátvétel előtt bíró volt, megosztotta, női ügyvédek és női bírák már egyáltalán nem dolgoznak, mivel a tálibok megtiltották nekik, hogy visszatérjenek a munkába.
A női bírák és ügyvédek kénytelenek bujkálni a tálibok elől
A tálib hatalomátvétel előtt több mint 300 női bíró elnökölt olyan igazságügyi osztályokon Afganisztánban, melyek a nőkkel kapcsolatos ügyektől kezdve a büntetőjogi eseteken át egészen a terrorizmussal kapcsolatos ügyekig terjedtek: azóta azonban több száz bírónő kényszerült más országokba menekülni, s mintegy 70 bírónő jelenleg is Afganisztánban bujkál.
Marzia rámutatott, a tálibok azt mondják, azért nem engedik vissza őket dolgozni, mert szerintük minden nő inkompetens, és nem ismerik eléggé az iszlám jogot ahhoz, hogy az igazságszolgáltatási területen dolgozzanak. Ez a megalázó kijelentés pedig hivatalos formában is megerősítésre került, amikor a tálibok egy szeptemberi sajtótájékoztatón közölték, hogy „nincs szükség női bírákra”.
„A korábbi rendszerben a női bírák konkrét törvények és törvénytervezetek alapján hoztak döntést az ügyekben, és nem rendelkeztek elegendő ismerettel a jogtudományról és a saría elveiről. Eddig sem éreztük szükségüket, és nem értettük, hogy miért lenne szükség a női bírák visszatérésére”
– hangzott el a szeptemberi sajtótájékoztatón Hizbullah Ibrahimitől.
Marzia ennek kapcsán rámutatott, a tálibok előítéletei a nőkkel szemben azt eredményezte, hogy nem biztosítják számukra az iszlám jogokat, beleértve a váláshoz való jogot:
„Nők nélkül az igazságszolgáltatásban a női áldozatok nem tudnak hivatalos segítséget kérni, sem pedig enyhítést a bíróságoktól. Nem gyakorolhatják alapvető jogaikat, például a válsához való jogot, ami nagy veszteség a nők jogai, de az emberi jogok egészének szempontjából is. Az ország jelentős része jelenleg el van vágva attól, hogy jogi segítségért folyamodjon.”
A hatalomátvétel előtt működő segélyszolgálatok is eltűntek
Kevin Schumacher, a Women For Afghan Women (WAW), egy amerikai székhelyű nonprofit szervezet ügyvezető igazgatóhelyettese úgy fogalmazott, a nők hiánya az afgán igazságszolgáltatásban komoly szakadékot képezett annak kapcsán, hogy kik férhetnek hozzá az igazságszolgáltatási rendszerhez.
A szervezet, mely kifejezetten a nők elleni erőszakra specializálódott, továbbá pszichoszociális és családi tanácsadást nyújt a bajba jutottaknak, a tálib hatalomátvétel előtt jogi támogatásban részesítette az afgán családokat, illetve menedékhelyeket is fenntartott a bántalmazás elől menekülő nők és gyermekek számára.
A tálib hatalomátvétel óta azonban a WAW kénytelen volt bezárni mind a 16 menedékhelyet, és mind a 12 családtanácsadási központot: a tálibok ugyanis önkényesen elfoglalták ezen ingatlanokat, azt állítva, hogy azokat „bordélyházként használják” és „az erkölcstelenséget népszerűsítik”.
Kevin Schumacher rámutatott, a tálibok állításaiból semmi sem volt igaz, hangsúlyozva, hogy a szervezet biztonságos menedékhelyeken biztosított az érintettek számára, tanácsadással, közvetítéssel és jogi támogatással látták el az erőszak elől menekülő nőket és gyermekeket.
A tálibok előtt sem volt rózsás a nők helyzete, ám ez csak egyre rosszabb
Schumacher megosztotta, az afgán nők helyzete már a tálib hatalomátvétel előtt sem volt ideálisnak mondható, ám azóta drasztikusan romlott helyzetük. Marzia és Schumacher is arról beszélt, hogy a tálib kormány be akarja tartani az iszlám szabályokat, de nem hoztak törvényeket, ennek okán pedig senki sem tudja, hogy a valóságban hogyan kellene működtetni az igazságszolgáltatást.
Marzia rámutatott, a válás kérdése mindig is komoly kihívás elé állította az afgán nőket, ugyanis folyamatosan a megbélyegzéssel, a hatóságok együttérzésének hiányával és jogaik beható ismereteinek hiányával küzdenek, a tálib hatalomátvétel óta pedig még az a maroknyi jogi lehetőségük is megszűnt létezni, melyekhez fordulhattak.
A tálibok egészen konkrétan kijelentették, hogy szerintük a nőknek „nincs joga a váláshoz”, így a hatalomátvétel óta minden egyes alkalommal, amikor a nők megpróbálták beadni a válási papírokat, a tálib bírák rendre visszautasították kérelmeiket. Emiatt a nők kénytelenek visszamenni bántalmazóikhoz, akik bosszúból még brutálisabban bántalmazzák őket.
