18+

A megtekinteni kívánt tartalom csak felnőtteknek ajánlott.

Elmúltál már 18 éves?

Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Addig verte barátnőjét, míg eszméletét vesztette, de még a börtönből is zaklatta

Addig verte barátnőjét, míg eszméletét vesztette, de még a börtönből is zaklatta

Addig verte barátnőjét, míg eszméletét vesztette, de még a börtönből is zaklatta
Fotó: Unsplash/engin akyurt

Az elmúlt évek egyik legbrutálisabb nőverésének története Rékáé, akinek korábbi szerelme az alkoholhoz nyúlt, és brutálisan bántalmazta a nőt.

A Blikk újabb részleteket közölt Kovács Réka és volt párja történetéről, akiknek kapcsolata még évekkel ezelőtt kezdődött, ám akkor még minden tökéletes volt. Réka elmondása szerint Ádám elkezdett inni, majd ahogy telt az idő, egyre gyakrabban nyúlt az alkoholhoz, ekkor pedig teljes erőből ütötte Rékát.

A cikk a videó után folytatódik

A nő azt is megosztotta, hogy a végén már az sem volt ritka, hogy másfél, két liter vodkát is elfogyasztott. Ezt követően a pár Bécsbe költözött, abban a reményben, hogy ott majd új életet kezdhetnek, de Ádám olyan kegyetlenül elbánt Rékával, hogy a nő úgy döntött, inkább hazamenekül.

„Utánam jött, én pedig megint visszafogadtam. Bár ne tettem volna. Az utolsó este négy órán keresztül folyamatosan vert, a szomszédoknak köszönhetem, hogy még élek. Nem igazán emlékszem, hogy mi történt, mert elvesztettem az eszméletemet. Annyira megvert, hogy három hétig altattak a kórházban”

– mesélte a megtört nő.

Rékán több életmentő műtétet is végrehajtottak: a fején agyalapi bevérzések voltak, ezért koponyaműtéten esett át, s azóta is kicsit dadog, mely talán örökké így is marad. Ha ez nem lenne elég, a vastagbelét ki kellett vezetni, sokáig sztómazsákkal élt, sőt a lépét is el kellett távolítani, olyan súlyos sérüléseket szenvedett. A bal szemét is operálni fogják, és sajnos van esély arra, hogy örökre megvakul rá. Ezen felül hét bordája is eltört, az egyik pedig átszúrta a tüdejét is.