Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Fényes nappal két férfi megtámadta az ismert volt egészségügyi minisztert

Fényes nappal két férfi megtámadta az ismert volt egészségügyi minisztert

Fényes nappal két férfi megtámadta az ismert volt egészségügyi minisztert
Shutterstock

A kelet-lengyelországi Siedlcében két férfi megtámadta és bántalmazta Adam Niedzielski volt egészségügyi minisztert.

A helyi ügyészség megerősítette a rendőrség korábbi közlését, mely szerint az eset szerda délután történt. A rendőrség aznap este az X-en számolt be a támadásról, csütörtökre virradóan pedig maga Niedzielski is megerősítette a történteket a közösségi médiában. „Brutális támadás áldozata lettem. Két férfi vert meg. Azt kiabálták: halál a hazaárulókra!” Elmondása szerint arcul ütötték, a földre esett, ahol többször belerúgtak, majd a támadók elmenekültek.

A cikk a videó után folytatódik

Kórházi ellátás belső sérülés nélkül

A volt minisztert több zúzódással kórházba szállították, de belső sérüléseket nem állapítottak meg. Az ügyészség csütörtöki közleménye szerint az elkövetők – egy 35 és egy 39 éves férfi – feladták magukat a rendőrségen, és a támadás idején ittasak voltak.

Az RMF FM kereskedelmi rádió információi szerint a két férfi „fennhangon bírálta a koronavírus-járvány idején elfogadott döntéseket”, amikor rátámadtak a volt tárcavezetőre. Niedzielski 2020 és 2023 között töltötte be az egészségügyi miniszteri posztot a Jog és Igazságosság (PiS) kormányában, Mateusz Morawiecki miniszterelnöksége alatt, és felelős volt a járványügyi intézkedésekért.

A támadást úgy értelmezte, hogy ez „a gyűlöletbeszéd eltűrésének következménye”, valamint annak is, hogy Marcin Kierwinski jelenlegi belügyminiszter döntése nyomán megvonták tőle a személyi védelmet, holott „számos fenyegetés éri a közéletben”.

A PiS frakcióvezetője, Mariusz Blaszczak az X-en közölte: Kierwinskivel szemben „következményeket kell érvényesíteni” a védelmi intézkedés megvonása miatt. Janusz Cieszynski, volt egészségügyi miniszterhelyettes és PiS-képviselő pedig úgy fogalmazott: Kierwinski „közvetlenül felelős minden ütésért, amely a volt egészségügyi minisztert érte”, és azonnali lemondását követelte.

Marcin Kierwinski csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Niedzielski nem kért rendőrségi védelmet 2023-as távozása után, és nem jelentette a hatóságoknak, ha fenyegetések érték volna.

Liner/MTI