Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,76 Ft
Euró
395,49 Ft
Font
462,62 Ft
Bitcoin
70,718 $

A Sony elismerte a hibát, de sok új PS5 érkezhet még

A japánok nem a leghatékonyabb módon jártak el az előrendelési folyamat kapcsán, ami miatt bocsánatot kértek, és biztosították az érintett feleket, hogy sok új PS5 válik elérhetővé.

Smart

A T-800-as

Szerkesztő

A japánok nem a leghatékonyabb módon jártak el az előrendelési folyamat kapcsán, amit maximálisan elismertek és biztosították az érintett feleket, hogy sok új PS5 válik elérhetővé.

A Sony csak később tette elérhetővé a PS5 megjelenési dátumát és az árakat, a nagy eseményen azonban azt is bejelentették, hogy szinte azonnal elérhetővé válnak az előrendelések. A rajongóknak csak a következő napot kellett megvárniuk a szerdai bejelentést követően. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Igazi káosz alakult ki, amiről a GameSpot is beszámolt, miközben még az olyan nagy üzletek készletei is szinte percek alatt elfogytak, mint a GameStop, az Amazon, a Best Buy, a Walmart, vagy a Target. Az azóta eltelt idő és néhány nap alatt ezen üzletek nagyobb része csak kevés új előrendelést tudott kiosztani.

A Sony sajnálja a történteket, és azt mondta, sokkal gördülékenyebbek is lehettek volna az előrendelések, de a következő napokban több rendszert is elérhetővé fognak tenni a kiskereskedőkön keresztül.

Azzal, hogy a Sony a bejelentését követően ilyen gyorsan indított be az előrendeléseket, mindenki egy felkészületlen helyzetben találta magát. Ezzel szemben a Microsoft jóval korábban tette elérhetővé azt a dátumot, ami a Series X és a Series S előrendeléséhez köthető.

Ez szeptember 22., vagyis a rivális jóval a dátum előtt felkészíthette az érintett feleket a megrendelési hullámra, ellentétben a Sonyval. Ez persze még nem jelenti azt, hogy mindenkinek fog jutni az új next-gen Xboxból, de legalább egyenlőek lesznek a versenyfeltételek.

A Series X és a Series S a tervek szerint november 10-én érkezik meg, addig a Sony esetében még egy kicsit várnunk kell erre. Magyarországon november 19. az a dátum, amikor hivatalosan is befut a várva várt PS5.

Egy újabb lenyűgöző videót kaptunk a Mafia full-tuningos PS4-es változatáról