Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A síita iszlám egyik szent városába látogatott el Ferenc pápa Irakban

A síita iszlám egyik szent városába látogatott el Ferenc pápa Irakban

A síita iszlám egyik szent városába látogatott el Ferenc pápa Irakban
A Vatikáni Média által közreadott képen Ferenc pápát (j) fogadja Ali asz-Szisztáni nagyajatollah, az iraki síiták legbefolyásosabb vezetője Nedzsefben 2021. március 6-án, a pápa négynapos iraki látogatásának második napján. Ferenc személyében az első római katolikus egyházfő keresi fel Irakot. MTI/AP/Vatikáni Média

Ferenc pápa pénteken érkezett meg Irak fővárosába, Bagdadba, ahol történelmi négynapos iraki látogatását kezdte meg.

Ferenc pápa látogatásának második napján Nedzsefbe, a síita iszlám vallás egyik szent városába látogatott el. Az egyházfő itt Ali Al-Szisztáni nagyajatollahhal találkozott, akit sokan az iraki síita közösség szellemi vezetőjének tartanak, írja a Sputnik.

A cikk a videó után folytatódik

Bagdad és Nedzsef mellett a pápa Urba is ellátogat majd, mely a keresztény, a zsidó és az iszlám vallás köreiben is Ábrahám születési helyeként ismert, de más iraki városokat is megtisztel majd.

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki eljut Ábrahám szülőföldjére, emiatt a látogatást sokan a helyi keresztény közösségek felé mutatott szolidaritás, illetve a muszlimokkal való kapcsolat javításának jelének tartják.

Az út előtt Ferenc pápa arról beszélt irakiaknak címzett beszédében, hogy a béke hírnökeként érkezik az országba, hogy a több évnyi háború és terrorizmus után együtt imádkozhasson velük a békülésért.