A Nagy Ő kiesett versenyzője szerint talán Nati lesz Jákob Zoltán új barátnője
Maria úgy érzi, amiatt kellett távoznia A Nagy Ő-ből, mert túl sok volt Jákob Zoltánnak, amit nagyon sajnál.
Maria egy végtelenül kedves lány, akit csak szeretni lehet, ugyanakkor a karaktere néha túl sok egyeseknek. Úgy érzi, mindenkinek túl sok, de nem tud, és nem is szeretne megváltozni, mert így érzi jól magát.
Hangsúlyozta, Zoltánnak is elmondta, nem irigy a többi lányra, csak ebben a helyzetben nehéz dolga van. „Mindig az a baj, hogy túl sok vagyok… Emiatt vagyok szingli. Egyedül vagyok, mert túl sok vagyok az embereknek, de nem baj, egyedül leszek.”
Jóban volt a lányokkal, Vandával különösen, de Natival szintén jó kapcsolatot ápolt, akit megkedvelt. Most azt mondaná, lehetséges, hogy mégis Nati nyeri meg a versenyt, bár az elején túl fiatalnak gondolta a 20 éves lányt.
„Most már úgy látszik, még mindig szereti őt. Ő is ilyen pörgős, szóval nem értem.” Betti viszont néha zavarta őt, mert többekkel vitázott, és ez egy idő után sok kezdett lenni, és nemcsak ő van ezen a véleményen. „Mindenkivel veszekedett, de imádom őt.”
NE HAGYD KI
Maria azt mondja, sír egy kicsit, szomorú, de az élete megy tovább. „Ilyen az élet… de megengedem magamnak, hogy sírjak.” Most viszont már a többieknek szurkol, ő megtett mindent, amit csak lehetett.