Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A Nagy Ő: Mimi közölte, Bogi számára egy senki

A Nagy Ő: Mimi közölte, Bogi számára egy senki

A Nagy Ő: Mimi közölte, Bogi számára egy senki
Fotó: TV2

Mimi sem tartja túl sokra Bogit, és ez fordítva is igaz, de még mindig versenyben vannak Árpa Attiláért.

Egyre inkább kiéleződik a csata a lányok között, és ez főként két versenyzőre igaz. Érezhető a feszültség és az ellentét közöttük, nehéz elképzelni, hogy odakint majd nagy barátságot kötnek egymással.

A cikk a videó után folytatódik

Mimi rögtön elvarázsolta Attilát a szépségével, ám lelkileg még mindig nem tudta őt meggyőzni a lány, a csókolózás ellenére sem. A folyamatos kételyek és a rosszul sikerült fotózás után is rózást kapott Mimi, ráadásul elsőként.

Ezzel szemben Mettának mennie kellett, az eddigi legdrámaibb körülmények között. A döntés előtt Bogi váratlanul zokogni kezdett, alig bírta abbahagyni, és végül ő volt az utolsó bejutó, ami nyilván nem tett jót az önbizalmának.

Mimi számára Bogi egy senki, és nem érintette meg a sírása. Emellett megkérdőjelezné a nagy barátságát Mettával, akinek már nincs esélye arra, hogy meghódítsa Attila szívét, nem alkothatnak egy párt.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

„Engem nem érintett meg ez a sírása Boginak, én azért megkérdőjelezném ezt az óriási nagy barátságot. Most érdekes, azért Boginak sem volt akkora szája, meg Mettának sem, hogy bevállalja a másikért, hogy ‘na jó, figyelj, akkor én megyek’ Most hol van ilyenkor a nagy határozottsága Boginak is?”

„Számomra Bogi egy senki.” – szúrt oda Mimi, és nem először, bár Bogi ugyanezen az estén „hulladéknak” nevezte őt, amiről akkor még nem tudhatott. Most azonban mindennel szembesülhetnek a levetítésre kerülő adásrészek alatt.

Még több bulvár: Fehérneműben fotózták a csodálatos Varga Izabellát