Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,11 Ft
Euró
393,73 Ft
Font
461,02 Ft
Bitcoin
70,074 $

A japánok egy esetleges káoszt kockáztatva is megtartanák az Olimpiát

A 2021. nyarára halasztott Olimpiai Játékok szervezőbizottsága annak ellenére bízik abban, hogy az esemény idén nyáron meg lesz rendezve, hogy a közvélemény nem támogatja a rendezést – ráadásul nézők előtt szeretnék megtartani azt.

Sport

Kolláth Benjámin

Szerkesztő

Tavaly márciusban döntöttek úgy, hogy a 2020-as Olimpiai Játékokat 2021-re halasztják és a japán kormány, a szervezők, valamint a NOB is kijelentették már idén, hogy ezúttal meg lesz tartva az esemény az eddig 384 ezer koronavírus-fertőzést és 5500 halálesetet regisztráló országban.

A szervezőbizottság az Al Jazeerának mondta el közleményben, hogy „nem akarják a Játékokat üres stadionokban megrendezni”, míg Szuga Josihide miniszterelnök arról beszélt, hogy „reményt és bátorságot” akarnak hozni a világ számára azzal, hogy a járvány közepette tartják meg az eseményt. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Szerdán a NOB elnöke, Thomas Bach újságírói kérdésre elmondta, a szervezet „feladata, hogy megszervezzék az Olimpiát, nem az, hogy tologassák”, egy pénteki közleményben pedig megerősítették, hogy a szervezők és a Japán Olimpiai Bizottság is kiáll a rendezés mellett.

Korábban egy meg nem nevezett kormánytag fogalmazott úgy, hogy a növekedő esetszámok miatt „túl kemény dió lenne” megrendezni az Olimpiát idén és a Tokiói Orvosi Kamara elnöke, Ozaki Haruo is arra figyelmeztetett, hogy a járvány jelenlegi stádiumában „lehetetlen külföldieket fogadni.”

Más probléma is van: A Kyodo News januári felmérése alapján a japánok 80%-a támogatná az Olimpia újabb halasztását vagy törlését, 35,3% törlést, 44,4% halasztást szeretne. Az Al Jazeera által megkérdezett tokióiak aggódnak, mivel csak májusban indul az országban az oltási kampány, így megtartani az eseményt pedig „káoszt eredményezhet.”

Mások felvetették azt is, hogy az Olimpia legyen megtartva, de nézők nélkül, azonban a Kansai egyetem kutatójának, Mijamoto Kacuhirónak a becslései szerint ez esetben több billiós bevételkieséssel kell számolnia a szervezőknek.