A felújítás előtt bombákat és lőszereket keresnek a Lánchíd lábánál
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint már megkezdték a Lánchíd felújítását megelőző fém- és lőszermentesítést a Duna medrében, a munkálatok pedig várhatóan másfél hónapig fognak tartani.
A BKK közleménye szerint a Lánchídon és környezetében javában tartanak a felújítást előkészítő munkák. A Duna érintett szakaszának medréről korábban szonárfelvételek készültek a híd tengelyétől mért 250-250 méteres távolságig.
Az előzetes felmérések alapján, valamint a hatóságok által jóváhagyott terveknek és engedélyeknek megfelelően ezúttal – 50-50 méteres távolságon belül – újabb méréseket végeznek, illetve búvárfelderítők merülnek alá – írja az MTI.
Közölték, a vizsgálatok megkezdésével párhuzamosan, szerdától a Magyar Honvédség tűzszerészei folyamatosan közreműködnek a felderítő munkákban. Az esetlegesen talált lőszereket a honvédségi szakemberek hatástalanítják, az egyéb, mozgatható fémtárgyakat pedig a pontos felmérés után búvárok emelik ki.
A munkavégzés idejére az itt közlekedő hajókat elterelik, és időszakosan hajózási zárlatot is elrendelnek. A zárlat alól a munkálatokban részt vevő felderítő, honvédségi és vízirendészeti hajók mellett a folyamfelügyeleti, valamint a mentő- és tűzoltósági hajók is mentesülnek. A Lánchíd környezetében lévő területek fém- és lőszermentesítési munkái több ütemben történnek, és előreláthatólag összesen másfél hónapig tartanak.
A BKK emlékeztetett, a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelező, az A-Híd Zrt. április 16-án vette át a teljes munkaterületet. Ezzel egy időben a pesti oldalon lezárta a gyalogos-aluljárót, a budai ugyanakkor június közepéig nyitva marad, és addig a közúti forgalom, így a 16-os és a 105-ös nappali, valamint a 916-os és a 990-es éjszakai autóbuszjáratok is zavartalanul közlekednek a Lánchídon.
A Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – ingyenesen lehet utazni a híd teljes lezárásáig. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a gyalogos járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.
A kivitelezési munkák előreláthatóan 2023 augusztusában fejeződnek be, ezután kezdődhet a műszaki átadás-átvételi eljárás. „Cél, hogy Budapest a 150. születésnapjára 2023-ban méltó ajándékot kapjon – a megszépült Lánchidat” – írta a BKK.