Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az Úrnak élt egy pap, miközben egy országos adócsaló hálózatot üzemeltetett

Az Úrnak élt egy pap, miközben egy országos adócsaló hálózatot üzemeltetett

Az Úrnak élt egy pap, miközben egy országos adócsaló hálózatot üzemeltetett

A pénzügyi bűncselekménnyel vádolt lelkészt jogerősen kilenc év börtönre ítélték, azonban szökésben van, így a rendőrség még mindig keresi.

A nagyváradi Holdas templom volt papja, Ovidiu Pop szolgálati évei során az Úron és hívein kívül kétes üzleti kapcsolatokat is fenntartott – írta a Főtér hírportál.

A cikk a videó után folytatódik

Az ortodox pap külföldön tanult, majd 1999-ben került Nagyváradra, és már akkor beindította mellékes bizniszét, hiszen külföldről behozott használt autókkal kereskedett, a püspökséget valóságos gépparkká alakítva.

Mégsem ez lett furcsa a rendőrségnek, hanem a sorozatos adócsaló tevékenysége, amely során több százezer euróval lopta meg az államot.

2012 és 2014 között üzlettársával együtt egy adócsaló hálózatot hozott létre, ami a Varadia Business nevű cég köré csoportosult. Főként azzal foglalkoztak, hogy fantomcégeken keresztül magyarországi vágóhidakról vásároltak fel húsokat, amelyeket a Varadia Businessel értékesítettek.

A fantomcégek hatalmas adótartozást halmoztak fel, miközben jutányos áron továbbadták a termékeket.

A vádirat szerint összesen 1,8 millió eurós kárt okoztak az államnak. Bár az első ítélet már 2018-ban megszületett, a pap tettestársát pedig bebörtönözték, a lelkészt azóta sem találják, ezért nemzetközi körözést adtak ki ellene.