Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az emberiség akár két évig tartó újrafertőződési hullámokra is számíthat

Az emberiség akár két évig tartó újrafertőződési hullámokra is számíthat

Az emberiség akár két évig tartó újrafertőződési hullámokra is számíthat

A COVID-19 pandémia Ázsiából indult, majd februárban elérte Európát, márciusban pedig Amerikát.

Jelenleg nincs 100%-os hatékonyságú ellenszer a betegséggel szemben, a vakcina éppen fejlesztés alatt áll, de a hírek szerint leghamarabb csak az év végére készülhet el. A közösségi távolságtartás és az önkéntes karantén talán a legjobb megoldás a védekezésre, ami a szakemberek szerint jó módszer lehet a következő két évben is.

A cikk a videó után folytatódik

A New York Times politikai kommentátora Nicholas Kristof úgy fogalmazott, hogy

„A pandémia olyan, mint egy telepakolt óriási gőzmozdony – ha behúzzuk a vészféket, még sokáig mozog előre.”

A karantén az egyik leghatásosabb módja a vírus terjedésének korlátozásában. Több ország is a lezárás eszközével élt, így az egészségügyi rendszereik nem omlottak össze.

Fontos volt időben meghozni a szigorú korlátozásokat, gondoljunk csak Dél-Koreára vagy Szingapúrra. Mindkét ország mintapéldája a járvány ellen tett szabályozások sikerességének. Kína két hónap teljes kijárási tilalom után nemrég fellélegezhetett, azonban egy új veszély van a láthatáron: a fertőzés második hulláma.

Több nemzet is új koronavírusos eseteket regisztrált a közösségi terjedés szakasza után. Ezek azok a fertőzöttek, akik külföldről hurcolták vissza a kórokozót az adott ország területére. Dél-Koreában, Szingapúrban és Kínában is észrevehető ez a jelenség, az óvintézkedéseket pedig ugyanúgy szándékozzák végrehajtani, mint az első hullám esetében.

„Nem az a kérdés, hogy a második hullám jön-e vagy sem, hanem hogy mikor és milyen intenzitással. Valószínűnek tartom, hogy a koronavírus még több járványt fog okozni az elkövetkező két évben. Rajtunk fog múlni, hányan fertőződnek meg. Minél többet kell majd tesztelnünk és el kell különítenünk a betegeket.”

magyarázta Domingo Alves, a São Pauló-i Egyetem kutatója.

A New York Magazine újságírója, David Wallace-Wells szerint a pandémia ideális kezelési modellje az lenne, ha minél hamarabb azonosítanánk, tesztelnénk és izolálnánk a betegeket és közeli hozzátartozóikat, viszont a közösségi terjedés fázisában ez megoldhatatlan feladat.

„A jelenlegi akadályok felismerése lehetőséget kínál arra, hogy átgondoljuk a helyzetet és időt nyerjünk egy átfogó tesztelési rendszer kidolgozására a második hullám érkezése előtt”, mondta Wallace-Wells.

A járvány kontrollálása komoly kihívást jelent, ugyanis egyrészt rekordidő alatt kellene előállítani a vakcinát, másrészt pedig kezelni kellene az óriási gazdasági válságot, ami a lezárások miatt jött létre.

Nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy a következő hullám esetében már számolnunk kell a halálozási rátával is. Németországban és Dél-Koreában 0,5% körül tartották ezt az értéket, azonban a világ többi országában 1% vagy afeletti arányokról beszélhetünk, a valós számokat pedig csak a következő hónapokban tudhatjuk meg.

A karantén feloldása után emberek milliói lephetik el újra a városok utcáit és tereit, ami kiváló táptalajt kínál majd a koronavírusnak arra, hogy az eddig egészséges embereket megfertőzze.

Hiába laposítottuk el a görbét, az újrafertőződés miatt ismét csúcsosodni fog. Lehet, hogy nem ugyanabban a mértékben, mint először, de egészen biztosan újra a közösségi fertőzés szakaszába léphet, ha nem figyelünk rá kellő módon.

A jelenlegi adatok alapján a kutatók úgy jósolják, hogy az Egyesült Államokban a regisztrált koronavírusos esetek száma júniusban fog elkezdeni csökkenni, azonban számításaik szerint a teljes amerikai lakosság 95%-a még továbbra is védtelen marad a kórokozóval szemben, ezek alapján pedig elkerülhetetlen lesz a következő járványhullám.

Közben hazánkban napról napra nő a halálesetek száma:

https://liner.hu/koronavirus-8-uj-halott-es-osszesen-1652-fertozott-magyarorszagon/