Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,91 Ft
Euró
388,63 Ft
Font
452,80 Ft
Bitcoin
63,702 $

Gáspár Evelin nyers vallomása arról, miért nem akar anya lenni: a gyereksírást sem bírja

Gáspár Győző idősebbik lánya talán már soha nem lesz édesanyja, és a Blikknek elmondta, mi is áll ennek a hátterében.

Style

A T-800-as

Szerkesztő

Gáspár Győző idősebbik lánya talán már soha nem lesz édesanyja, és a Blikknek elmondta, mi is áll ennek a hátterében.

A 26 esztendős Evelin az utóbbi időben elég sok médiaszereplést vállalt, és a saját útján halad előre. Szinte napról napra ismertebb, több műsorban is megmutatta már, hogy milyen szórakoztató, érdekes tud lenni. Soron kívül Kunhalmi Ágnes szerint nem teljesen értelmezhető, amit Magyar Péter csinál

Hihetetlen, hogy ennyi idő telt el a Győzike show óta, amiben még kisgyerekként láthattuk Evelint. Most pedig már kész nő, aki nyíltan vállalja a véleményét a különböző témákban, és nagyon sok mindenhez hozzá tud szólni.

A LifeTV Bréking című műsorában hangsúlyozta, hogy szerinte neki nem lesz gyermeke, nem vágyik az anyaságra, és ezt már kicsiként eldönthette. Ennek kapcsán beszélt a Blikk kérdésére arról, hogy miért is nem tervez gyereket.

A közel 20 év alatt sem változott a véleménye, nem szerepel a tervei között, hogy édesanyja legyen, így ő szinte biztosan nem fog unokákat adni a családnak. Az anyagi stabilitása sincs meg ehhez, és ami még fontosabb ennél, továbbra sem találkozott azzal a férfival, aki mindent megváltoztatna benne. „Szerintem már nem is fogok…” – tette hozzá a Blikk kérdésére.

Elfogytak a szavak a világhírű énekesnő páratlan és óriási dekoltázsa után: no komment

Sőt, kiderült, hogy Evelin az örökbefogadáson is elgondolkozott, amiről az édesanyja, Bea lebeszélte őt. A lánya kapcsán a lapnak Győző reagált, aki elég szűkszavúan osztotta meg a véleményét Evelin gondolatairól.