William Golding 1954-ben megjelent A Legyek Ura című regénye évtizedek óta az irodalomoktatás meghatározó darabja, amely a háború utáni gondolkodást, a demokrácia törékenységét és a csordaszellem veszélyeit vizsgálja, miközben azt a kérdést feszegeti, vajon mennyire vékony a civilizáció máza az emberi természet felett.

A Netflix most először televíziós formában nyúlt a klasszikushoz, és Jack Thorne forgatókönyvíró négyrészes minisorozata kíméletlenül sötét, olykor kifejezetten felkavaró értelmezést kínál.

Minden rendkívül izgalmas

A történet középpontjában brit iskolásfiúk csoportja áll, akik egy háborús evakuálás során lezuhannak, és egy lakatlan szigeten rekednek felnőttek nélkül. A fiúk vezetőjüknek Ralphot választják, akit a sorozatban Winston Sawyers alakít, és aki jó szándékú, gyakorlatias karakterként próbál rendet tartani a káoszban, ugyanakkor hatalmát hamarosan megkérdőjelezi Jack, akit Lox Pratt formál meg, és aki már a katasztrófa pillanatától kezdve más irányt követ.

A két fiú ugyanannak az emberi természetnek két pólusát testesíti meg, hiszen az egyik a közösségi együttműködésben, a másik az uralkodásban és a félelemkeltésben látja a túlélés kulcsát.

G

Kövess minket a Google-ben

Legyen a Liner a követett forrásod

Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.

Beállítom

Egy-egy szereplő nézőpontjára épülnek az epizódok

A sorozat egyik legérdekesebb alkotói döntése, hogy az epizódok egy-egy szereplő nézőpontjára épülnek, így az első részben a Piggy becenevű fiút követjük, akit David McKenna alakít első jelentős képernyős szerepében, majd Jack, Simon és végül Ralph perspektívája kerül előtérbe.

Piggy a regényben is a gúny céltáblája túlsúlya, rossz látása és esetlensége miatt, a sorozat azonban már az elején kvázi főszereplőként pozicionálja, ami érzelmileg erősebb azonosulást tesz lehetővé, és McKenna alakítása különösen megrendítővé teszi a rendhez való ragaszkodó, mégis folyamatosan megalázott fiú történetét.

Ralph figurája ezzel szemben visszafogottabb hangsúlyt kap a kezdeti epizódokban, és bár a könyvben karizmatikusabb vezetőként jelenik meg, itt inkább reagál a körülötte zajló eseményekre, mintsem aktívan formálná azokat, ami némileg csökkenti súlyát egészen a zárórészig. Sawyers hitelesen közvetíti azt a gyermeki bizonytalanságot és belső vívódást, amely elkerülhetetlen, amikor egy fiatal fiúra lehetetlen felelősség nehezedik.

A legerősebb alakítás

A legerősebb alakítást kétségtelenül Lox Pratt nyújtja Jack szerepében, aki szinte az első pillanattól élvezi a rend felbomlását, és a hatalom megszerzését tekinti elsődleges célnak, miközben viselkedése a háborús neveltetés torz következményeit tükrözi.

A sorozat érzékletesen mutat rá arra, hogy ezek a fiúk olyan korszakban nőttek fel, amely a férfiasságot a vadászat, és az ellenség legyőzésének képességével azonosította, így a sziget számukra nem csupán menedék, hanem hadszíntér, ahol újrajátszhatják a normandiai partraszállás képeit idéző harci fantáziáikat.

Thorne adaptációja ugyanakkor kibővíti a szereplők háttértörténetét, ami vegyes eredményt hoz, mert míg bizonyos motivációk érthetőbbé válnak, addig a regény egyik legerősebb eleme, a múlt homályban hagyása, részben elveszíti erejét. A könyvben a fiúk viselkedése önmagában beszél, és az olvasó következtethet jellemükre, a sorozat azonban olykor túlmagyarázza az okokat, mintha a modern közönség számára indoklást kellene adni a kegyetlenségre.

A Legyek Ura minisorozat nemrég vált elérhetővé a Netflix kínálatában, és bár megterhelő élményt nyújt, gondolkodásra késztető, komor tükörként szolgál arról, hogyan viszonyulunk ma a hatalomhoz, a közösséghez és az emberi természet sötétebb oldalához.