Amikor az amerikai filmtörténet legnagyobb alkotásairól esik szó, szinte kivétel nélkül felmerül A Keresztapa és A Keresztapa II neve, hiszen Francis Ford Coppola családi tragédiáról, hatalomról és erkölcsi hanyatlásról szóló eposza mára a bűnügyi filmek mércéjévé vált.

Bár az 1990-ben bemutatott harmadik rész nem érte el elődei szintjét, mégis lezárja Michael Corleone történetét, és együtt a három film a mozitörténet egyik legjelentősebb trilógiáját alkotja, amelynek megítélése az évek során inkább erősödött, mint halványult.

A trilógia harmadik darabja tizenhat évvel a második rész után érkezett, és a hetvenes–nyolcvanas években játszódva Michael Corleone utolsó küzdelmeit mutatja be, aki megpróbálja törvényes mederbe terelni a családi üzletet, miközben a rivális maffiafőnökök bizalmatlanul figyelik lépéseit.

A törvénytelen unokaöccs

A történetbe berobban törvénytelen unokaöccse, Vincent, akit Andy Garcia alakít energikusan és kiszámíthatatlanul, és aki nemcsak az alvilági erőviszonyokat borítja fel, hanem romantikus kapcsolatba is bonyolódik Michael lányával, Maryvel. A filmet sokan a trilógia fekete bárányának tartják, és a kritikák egy része valóban jogos, hiszen a Variety egykor úgy fogalmazott, hogy „két óra expozíció és negyven perc kifizetődés”, ami találó megállapítás.

A hosszú felvezetés számos erős pillanatot rejt, a finálé pedig súlyos érzelmi csapást mér a nézőre, még ha nem is olyan elementáris erővel, mint az első két rész. Al Pacino meggyötört, bűnei terhét viselő Michaelje különösen emlékezetes, miközben Sofia Coppola alakítását sokan vitatták, és bár a szereposztás valóban szerencsétlen döntésnek bizonyult, a film hibáinak kizárólag rá hárítása túlzó és méltánytalan.

Az 1972-es első rész

Az 1972-es első rész azonban korszakhatárt jelentett Hollywoodban, mivel Coppola Mario Puzo regényének adaptációjával gyökeresen átalakította a bűnfilmekről alkotott képet, és új szintre emelte a műfaj művészi ambícióit. A történet középpontjában az idősödő Vito Corleone áll, akit Marlon Brando felejthetetlen visszafogottsággal formált meg, és aki fiát, Michaelt készíti fel az örökség átvételére. Michael eleinte távol tartaná magát a családi bűnszervezettől, ám fokozatosan a hatalom és az erőszak világába süllyed, miközben lelke lassan felőrlődik.

A film atmoszféráját áthatja az elkerülhetetlen végzet érzése, és Coppola olyan magabiztossággal ábrázolja az erkölcsi leépülést, hogy a néző szinte fizikai súlyként érzi Michael döntéseinek következményeit. A Keresztapa nemcsak kulturális jelenséggé vált, hanem állítólag a valós maffia működésére is hatással volt, ami ritka példája annak, amikor egy film a valóságra is visszahat – jelenti a Collider.

A két első rész közötti örök vita

Mégis, amikor a két első rész közötti örök vitáról kell állást foglalni, sokak szerint a folytatás bizonyul erősebbnek, és ezt az érvet nehéz cáfolni. A Keresztapa II párhuzamos narratívát alkalmaz, amelyben egyrészt a fiatal Vito felemelkedését követhetjük nyomon a századfordulós New Yorkban, másrészt Michael hatalmának megszilárdítását látjuk, aki egy merényletkísérlet után még keményebben lép fel ellenfeleivel szemben.

Robert De Niro visszafogott, mégis elementáris alakítása új dimenziót ad Vito karakterének, miközben a két idősík egymásra vetítése tragikus ellenpontot teremt apa és fia sorsa között. A film grandiózus léptékű, szerkezetileg precíz és érzelmileg megrendítő, hiszen azt mutatja meg, hogy a hatalom ára mindig a bizalom elvesztése, és a család, amely menedéket ígér, végül börtönné válik. Az ambíció mindenek fölé kerekedik, és bár a Corleonék mindent megszereznek, végül mindent elveszítenek, mert az abszolút hatalom világában nincs abszolút hűség.

A második rész operai léptékű tragédiája, részletgazdag karakterábrázolása és könyörtelen következetessége miatt sokak szemében felülmúlja az első filmet is, és olyan összetett, mégis letisztult alkotásként áll előttünk, amely talán az amerikai filmművészet legnagyobb teljesítménye.

Bár a trilógia mindhárom darabja mestermű a maga módján, A Keresztapa II az, amely szinte érinthetetlen magasságba emelkedik, és amelynek súlya és szépsége évtizedek múltán is változatlan erővel hat.