A 2026-ban bemutatott Project Hail Mary című sci-fi film egy olyan forgatókönyvet vázol fel, amelyben a Nap fokozatos halványulása az emberiség fennmaradását fenyegeti, miközben a történet középpontjában egy magányos űrmisszió áll, amelynek célja a jelenség okainak feltárása.

A cselekmény szerint egy „asztrofág” nevű, kitalált mikroorganizmus energiát von el a Napból, amely emiatt egyre kevesebb hőt bocsát ki, így a Föld gyors lehűlése katasztrofális következményekkel járna, ha az emberiség nem talál megoldást.

Ryan Gosling a főszereplő

A filmben Ryland Grace, akit Ryan Gosling alakít, egy egyirányú küldetés keretében a Tau Ceti csillaghoz utazik, amely az egyetlen ismert égitest a történet szerint, amelyet nem érint a halványulás annak ellenére, hogy ott is jelen van az asztrofág. A produkció a látványos dráma mellett komoly hangsúlyt fektet a tudományos megalapozottságra, ami a műfaj rajongói számára különösen fontos szempont.

Tina Hesman Saey molekuláris biológus a ScienceNews hasábjain arról beszélt, hogy a film több ponton meglepően közel áll a valósághoz, még akkor is, ha bizonyos elemeknél alkotói szabadsággal éltek. A szakember szerint elméletileg nem kizárt, hogy mikroorganizmusok képesek legyenek az űr szélsőséges körülményei között fennmaradni. „Nem ismerek olyan élőlényt, amely egyszerre bírná a szélsőséges hőt és hideget, ráadásul túlélne vákuumban, a Vénusz hatalmas légköri nyomása alatt és a napsugárzás intenzív bombázása közben. De ha bármelyik élőlény képes lehet erre, az egy mikroba.” – idézi a BGR.

A történet időskálája

A szakértők ugyanakkor a történet időskáláját már jóval problémásabbnak látják. Carolyn Gramling földtudományi újságíró rámutatott, hogy a Nap fényessége a valóságban egymilliárd év alatt nagyjából 10 százalékkal növekszik, míg a filmben az asztrofág mindössze 30 év alatt 10 százalékos csökkenést idéz elő, ami rendkívül gyors folyamat lenne. „A sci-fi azonban szereti felgyorsítani az eseményeket a drámai hatás kedvéért” – jegyezte meg Gramling, érzékeltetve, hogy a filmes eszköztár gyakran eltér a tudományos realitástól.

A NASA szakértői szintén megszólaltak a film kapcsán, különösen az emberi űrutazás korlátaira hívva fel a figyelmet. Az amerikai űrügynökség jelenlegi rekordja 371 napos folyamatos űrben tartózkodás, ezzel szemben a film elején a főhős már négy éve utazik, ami az emberi szervezet számára súlyos következményekkel járna.

Kutatások szerint már 5 hónapnyi súlytalanság is az izomtömeg mintegy 40 százalékos, valamint a csontsűrűség körülbelül 12 százalékos csökkenését eredményezheti, ami komoly egészségügyi kockázatot jelent.

A NASA reakciója

Emellett a NASA egy konkrét párbeszédet is pontosított, amiben egy szereplő azt állítja, az űrhajó „utasításokra vár a Deep Space Networktől”, miközben a valóságban a DSN folyamatos kapcsolatot tart fenn az űreszközökkel, így nincs olyan helyzet, amikor pusztán várakozna a kommunikációra. Ennek ellenére a szakértők elismerik, hogy a film összességében átgondolt és tudományosan inspirált alkotás, amely több ponton meglepően közel kerül a lehetséges valósághoz.

A hitelesség nem véletlen, hiszen a film Andy Weir azonos című regényén alapul, aki korábban A marsi című művével vált ismertté, és a tudományos részletek iránti elkötelezettségéről ismert szerző. A 2022-es Hugo-díj döntőjébe is bekerült regény írója saját bevallása szerint „élethosszig tartó űrrajongó és a relativisztikus fizika, az orbitális mechanika, valamint a személyzetes űrrepülés történetének elkötelezett hobbikutatója”, ami jól mutatja, mennyire fontos számára a szakmai pontosság.

Saey elmondása szerint Weir az asztrofág megalkotásakor algákból és penészgombákból merített ihletet, és úgy képzelte el ezeket a mikroorganizmusokat, hogy a Nap energiáját elnyelve saját meghajtásukra használják azt az űrben. A szerző egy beszélgetés során úgy fogalmazott, „Az élet csodájának 99,999 százaléka egyetlen sejtes élőlényben megtalálható. Minden más csupán sejtek együttműködése.”