Phil Lord és Chris Miller legújabb filmje, a Project Hail Mary látványos bizonyítéka annak, hogy a rendezőpáros képes grandiózus, érzelmileg is erős sci-fi történetet alkotni, ami sokakban felveti a kérdést, milyen lett volna az ő Han Solo-előzményfilmjük.

A Drew Goddard által jegyzett forgatókönyv Andy Weir regényét dolgozza fel, és Ryan Gosling főszereplésével egy olyan űrkalandot tár a nézők elé, amely egyszerre épít feszültségre, humorra és mély emberi kapcsolatokra, miközben látványvilága és narratív koherenciája is kiemelkedő.

Egy földönkívüli a másik főszereplő

A Collider kiemelte, a történet Ryland Grace és az általa Rocky névre keresztelt földönkívüli mérnök barátságáról szól, amely a film során fokozatosan mélyül el, és érzelmi súlya végig meghatározza a cselekményt. Ez a kapcsolat sokak szerint azt a klasszikus, felejthetetlen párosdinamikát idézi, amit a Star Wars eredeti trilógiájában Han Solo és Chewbacca között láthattunk, ugyanakkor a 2018-as Solo: Egy Star Wars-történet esetében több néző hiányolta ezt az átütő erőt és hitelességet.

A Project Hail Mary viszont megmutatja, hogyan lehet egy intergalaktikus kaland közepette valódi, mély kötődést ábrázolni, amely miatt a közönség valóban aggódik a szereplők sorsáért.

Minden egyben van a filmben

Nem csupán a karakterek közötti dinamika működik erőteljesen, hanem az akciójelenetek is, különösen az a feszült űrséta, amely során Grace életveszélyes helyzetbe kerül, és amely vizuálisan és dramaturgiailag is a klasszikus Star Wars-filmek hangulatát idézi.

A film képi világa élénk, részletgazdag és fantáziadús, ami éles kontrasztban áll a Solo moziváltozatának sokszor sötét, tompa és vizuálisan egyenetlen megoldásaival, ahol például Chewbacca első felbukkanásakor alig volt kivehető a legendás figura.

A Solo már a bemutatás előtt megbukott

A Solo produkciója már a forgatás idején komoly konfliktusoktól volt terhes, mivel 2017-ben a Lucasfilm vezetése azzal indokolta Lord és Miller távozását, hogy „eltérő kreatív elképzelések” mentén dolgoztak, míg a rendezők később úgy nyilatkoztak, hogy „a víziónk és a munkamódszerünk nem volt összhangban partnereinkével”.

Sajtóértesülések szerint nézeteltérés alakult ki Kathleen Kennedy és Lawrence Kasdan részvételével, különösen a film hangvétele és a humor használata kapcsán, mivel a rendezőpáros állítólag könnyedebb, ironikusabb megközelítést alkalmazott volna, amit a stúdió nem támogatott. A beszámolók arra is kitértek, hogy a rendezők nem önként távoztak, hanem a stúdió döntése nyomán menesztették őket.

Emellett érdemes feltenni a kérdést, hogy a finoman önreflexív, játékos humor valóban idegen-e Han Solo karakterétől, hiszen a figurát éppen lazasága és szarkasztikus megjegyzései tették ikonikussá az eredeti trilógiában. A Project Hail Mary is él humorral, ám ez nem gyengíti, hanem inkább erősíti a drámai pillanatokat, és hozzájárul a történet emberközeliségéhez.

Végül változott a rendező személye

Ron Howard végül menet közben vette át a Solo rendezését, és a film jelentős részét újraforgatták, ám a végeredmény sok néző szerint darabos és egyenetlen lett, miközben bizonyos mellékszálak és karakterek kidolgozatlanok maradtak. Bár akadtak emlékezetes jelenetek, például a Kessel-futam, a film összhatása mégsem érte el azt a magasságot, amelyet a rajongók vártak.

A Project Hail Mary strukturálisan átgondolt, vizuálisan erőteljes és érzelmileg koherens alkotásként azt sugallja, hogy Lord és Miller saját víziója működőképes lehetett volna a Star Wars-univerzumban is, amennyiben a stúdióval sikerül közös nevezőre jutniuk. A film jelenleg a mozikban látható, és sikere ismét reflektorfénybe helyezi a 2017-es döntést, amely alapjaiban változtatta meg a Solo sorsát.