Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Most minden magyar ezt keresi, és nem véletlenül

Most minden magyar ezt keresi, és nem véletlenül

Most minden magyar ezt keresi, és nem véletlenül
Shutterstock/Illusztráció

A húsvéti bevásárlási időszak idén is komoly forgalmat generál a magyar kiskereskedelemben, azonban a háttérben olyan folyamatok zajlanak, amik egyszerre mutatnak növekedést és kockázatokat is. A

A diszkontláncok és hipermarketek látványosan erősödnek, miközben a vásárlók viselkedése is átalakul: egy részük a prémium termékek felé fordul, mások viszont kifejezetten az olcsóbb megoldásokat keresik.

A cikk a videó után folytatódik

A Magyar Húsiparosok Szövetsége eseményén elhangzott, hogy a jelenlegi növekedés mögött nem elsősorban a fogyasztás bővülése áll, hanem az árak emelkedése.

Vágyi Erik, a NIQ Hungary ügyvezető igazgatója ezt így fogalmazta meg: „A kiskereskedelem növekedését továbbra sem a volumen, hanem az árak húzzák Magyarországon”. Hozzátette, a tavalyi közel 6 százalékos bővülés mögött mintegy 5 százalékos árhatás állt, miközben a mennyiségi növekedés mindössze 1 százalék körül alakult.

A piac erősen promócióvezérelt

A szakember arra is kitért, hogy a piac erősen promócióvezérelt, hiszen a vásárlások mintegy 40 százaléka akciókhoz kötődik, és bár korábban voltak jelek a fogyasztás élénkülésére, ez a lendület az utóbbi időszakban megtorpant, így a növekedés szerkezete továbbra is sérülékeny maradt.

A különböző értékesítési csatornák közül egyértelműen a diszkontok nyernek teret, amelyek részesedése a húsvéti szezonban már eléri a 41 százalékot, ugyanakkor az ünnepi időszakban a hipermarketek szerepe sem csökken, hiszen a nagybevásárlások jelentős része továbbra is ezekben az üzletekben történik -számolt be róla a Pénzcentrum.

A húsipar számára a húsvét kiemelt időszaknak számít: az ünnepet megelőző négy hétben a forgalom 6,1–6,3 milliárd forint körül alakul, miközben az utolsó hét jelentősége tovább nőtt, és már az értékesítés több mint egyharmadát adja. Ez jól mutatja, hogy a vásárlók egyre inkább az utolsó pillanatra időzítik a beszerzéseiket.

A tudatos vásárlás fontossága

A szakértők ugyanakkor a tudatos vásárlás fontosságára is felhívták a figyelmet, hangsúlyozva, hogy érdemes megbízható forrásból származó, ismert gyártók termékeit választani, miközben kerülni kell a nem beazonosítható eredetű húsokat.

Arra is rámutattak, hogy a húsvéti kínálat rendkívül széles, és jelentős különbségek lehetnek az olcsóbb, gyorspácolt termékek és a hagyományos eljárással készült, magasabb minőségű húsok között, így az ár sok esetben valóban a minőséget is tükrözi.

A piaci folyamatok mellett azonban komoly kockázatok is megjelentek: az afrikai sertéspestis baranyai felbukkanása az egész ágazat jövőjére nézve fenyegetést jelenthet, ami tovább növeli a bizonytalanságot egy olyan időszakban, amikor a kereslet amúgy is kiemelkedő.

A húsvéti szezon egyszerre hoz erős forgalmat és komoly kihívásokat: miközben a boltokban egyre nagyobb a nyüzsgés, a háttérben az árak, a vásárlói szokások változása és az ágazati kockázatok egyaránt alakítják a piac jövőjét.

A következő cikkhez görgess lejjebb