Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Mióta vártak erre a kutyások a Balatonnál – történelmi pillanat előtt állunk

Mióta vártak erre a kutyások a Balatonnál – történelmi pillanat előtt állunk

Mióta vártak erre a kutyások a Balatonnál – történelmi pillanat előtt állunk
Shutterstock/Illusztráció

Hosszú ideje napirenden van Siófok városában, hogy a kutyatartók számára kijelöljenek egy hivatalos partszakaszt, most azonban úgy tűnik, valóban fordulóponthoz érkezett az ügy.

A tervek szerint a Gamászai strand lehet az a helyszín, ahol a négylábúak számára kialakított strand megvalósulhat. Az előkészítés már előrehaladott állapotban van, és bár a hivatalos értesítések még nem kerültek kiküldésre, a háttérben már zajlanak az egyeztetések és a szükséges lépések kidolgozása.

A cikk a videó után folytatódik

A helyzet tisztázása érdekében az üzemeltetőt is megkeresték, és a Balaton-parti Kft. ügyvezetője, Kósz Ágota megerősítette, hogy a helyszín kiválasztása megtörtént, így a siófoki kutyás strand a Gamászai strandon kaphat helyet.

Mint elmondta, „a helyszínválasztás már megvan”, ugyanakkor hozzátette, hogy a folyamat még nem zárult le, hiszen a technikai és jogi részletek kidolgozása jelenleg is zajlik.

A kezdeményezés célja

A kezdeményezés nemcsak az üzemeltető részéről kapott zöld jelzést, hanem a helyi vállalkozók részéről is pozitív visszajelzések érkeztek. Az egyeztetések során kiderült, hogy a területen működő szolgáltatók nyitottan állnak a változásokhoz: a fagylaltozó és a büfé üzemeltetője is jelezte, hogy a kutyás strand kialakítása esetén is folytatni kívánják tevékenységüket.

Sőt, a közelben működő gyermektábor szervezői is úgy nyilatkoztak, hogy „a kedvencek nem zavarják majd a foglalkozásokat”, ami azt mutatja, hogy a társadalmi elfogadottság is adott lehet a beruházás mögött – számolt be róla a Sonline.

Ugyanakkor több fontos akadályt is le kell még küzdeni a megvalósításig. Az egyik legjelentősebb jogi kérdés, hogy a kijelölt partszakasz jelenleg hivatalos fürdőhelyként szerepel a nyilvántartásban, ahol tilos kutyát a vízbe vinni, ezért ennek a státusznak a visszavonása elengedhetetlen. Emellett a parkolás kérdése sem megoldott teljes mértékben, hiszen a legközelebbi parkolóhelyek mintegy 500 méterre találhatók, ami kényelmetlenséget okozhat az érkezők számára.

A végső döntés azonban már nincs messze: a város képviselő-testülete várhatóan március végén tárgyalja a kutyás strand ügyét. Amennyiben a javaslat támogatást kap, megnyílhat az út a fejlesztés előtt, és akár már az idei nyáron is lehetőség nyílhat arra, hogy Siófokon hivatalosan kijelölt helyen fürödhessenek a kutyák a Balatonban.

A következő cikkhez görgess lejjebb