Bár édesapja nem beszélte le, „nem is támogatta, rábízta, hogyan dönt, miután kipróbálta”, Patrícia végül Adyligeten elvégezte a 10 hónapos képzést, majd visszakerült Gárdonyba, ahol ma már a Rendőrkapitányság megbízott járőrparancsnoka.

Úgy döntött, folytatja a családi hagyományt, és mivel „egy gyönyörű tó mellett szolgál”, az is megfordult a fejében, hogy megszerzi a szolgálatihajó‑vezetői igazolványt – amit azóta már birtokol is. A közösség iránti szeretete azonban nem a rendőrségnél kezdődött: gyermekként több mint 10 évig táncolt, majd a Pázmándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjaként versenyeken indult, sőt „a Lengyelországban rendezett ifjúsági tűzoltó‑olimpián is versenyzett”.

Egy rendkívül összetett személyiség

Később versenybírói képesítést is szerzett, így nem volt számára ismeretlen terep, amikor rendőrként tűzeseteknél kellett életet mentenie – ráadásul „két egymást követő évben ugyanannál a gárdonyi háznál, ugyanazokkal a tűzoltókkal, mentősökkel”.

Bár a csapatmunka és a közösségek fontos szerepet játszanak az életében, Patrícia mégis egyedül szeret utazni. Első útja Mallorcára vezetett, ahol – saját szavaival – „először volt bennem egy kis bizonytalanság”, hiszen nem volt mellette senki, aki baj esetén segítene vagy akivel megoszthatná az élményeit. Ennek ellenére belevágott, és a hostelben „két brazil, egy indonéz és egy európai lánnyal találkozott, mindegyikük egyedül utazott”. Azt mondja, strandolt, olvasott, gondolkodott, és ehhez „nem hiányzott senki”.

Azerbajdzsánban i s járt már

Ezután Azerbajdzsán következett, ahová gyermekkori élmény inspirálta: amikor az ország adott otthont az Eurovíziós Dalfesztiválnak, elhatározta, hogy egyszer eljut oda. A muszlim többségű ország szabályait alaposan megismerte, hogy biztonságban legyen, és bejárta Bakut, a mecseteket, az „örökké lángoló hegyoldalt”, valamint gyermekkori álmát is megvalósította: „Lehetőségem adódott megnézni és bejárni a bakui Forma-1-es pályát”. – idézi a Police.hu.

A következő évben Isztambulba utazott, ahol a bazár, a mecsetek és a helyi rendőrökkel folytatott beszélgetések tették különlegessé az élményt. Bár jól beszél angolul, előfordult, hogy a fordítóprogram segítette, de – mint mondja – ennél nagyobb kellemetlenség nem érte. Még azt is humorral kezelte, amikor Azerbajdzsánban „valaki szerette volna megnyerni sokadik feleségnek”, vagy amikor Isztambulban azon vitatkoztak, „hány kecskét érne, ha eladósorban lenne”.

Hat külszolgálatban vett részt Szerbiában és Észak‑Macedóniában, ahol már nem utazóként, hanem szolgálatot teljesítő rendőrként volt jelen. Sokan kérdezik tőle, vajon azért szeret‑e egyedül utazni, mert magának való ember. Erre csak annyit mond: „Szó sincs róla”. Szereti a közösségeket, de amikor egyedül utazik, „a magány kapcsolja ki”, és ez hozza egyensúlyba a sűrű mindennapokat.