A 2021‑es Dűne bebizonyította, hogy Frank Herbert monumentális regénye mégiscsak filmre vihető, a 2024‑es Dűne: Második rész pedig végleg megerősítette ezt. A folytatás minden tekintetben túlszárnyalta az első részt, és két évvel a premier után is élénken él a rajongók emlékezetében – elsősorban a befejezés miatt, ami egyszerre zár le egy korszakot Paul Atreides életében, és egyszerre vetíti előre mindazt, ami félelmetes és elkerülhetetlen.

A CBR felidézi, hogy David Lynch 1984‑es adaptációja után sokan „megfilmesíthetetlennek” tartották Herbert művét, ám Villeneuve bebizonyította az ellenkezőjét, és olyan két részes eposzt alkotott, amely „vetekszik Peter Jackson A Gyűrűk Ura‑trilógiájával vagy James Cameron Avatar‑jával”.

A Dűne: Második rész Paul Atreides bosszúhadjáratát mutatja be, miközben a film politikai témái – gyarmatosítás, őslakos kultúrák, vallási fanatizmus – ma is ugyanolyan élesen jelennek meg, mint a regényben. Paul története a morális leépülésről szól: látja előre, milyen vérontást hoz majd, ha tovább megy ezen az úton, mégis így tesz, és ezzel hősből tragikus figurává válik.

A bizonyos mondat

A film utolsó jelenetében Paul és a fremenek legyőzik a Harkonneneket, ám a győzelem nem felszabadító, hanem baljós. Paul „eltávolodott a hozzá legközelebb állóktól”, „hamis ígéreteket tett”, és a fanatizmust választotta az igazság helyett. A fremenek egyre radikálisabbak, egyre többet akarnak – több vért, több háborút, több hódítást.

Paul tudja, hogy tettei „szent háborút indíthatnak el, amely milliókat pusztít el”, mégis elfogadja szerepét. Amikor megkérdezik tőle, mi a terve Stilgarral és a fanatikus sereggel, Paul ridegen így felel: „Vezesd őket a paradicsomba.” Ez az egyetlen mondat teszi időtállóvá a filmet, mert megmutatja, hogy Paul már nem hős, hanem egy tragikus, shakespeare‑i figura, aki saját mítoszának rabjává vált.