Végül megkapta Robert Langdon szerepét – egy olyan világjáró hőst, aki nem James Bond és nem Indiana Jones, mégis hasonlóan ikonikus lett. A Dan Brown‑regényekből készült trilógia a történelmi rejtélyek, a vallási titkok és a feszült összeesküvés‑thriller elemek különleges elegyével vált az elmúlt évtized egyik legjobb „egyhuzamban nézős” filmsorozatává.

A Ron Howard által rendezett három Langdon‑film – A Da Vinci‑kód (2006), Az angyalok és démonok (2009) és Az Inferno (2016) – ma már mind elérhető streamingplatformokon, így a trilógia lezárása után tíz évvel újra felfedezhetővé váltak a nézők számára.

A Da Vinci‑kód – a botrány, amely világsiker lett

A 2006‑os premier előtt hatalmas volt a várakozás, hiszen Dan Brown 2003‑as regénye világszerte óriási vitákat váltott ki. A könyv a Szent Grált nem tárgyként, hanem Jézus Krisztus emberi oldalának és Mária Magdolnával kötött titkos házasságának szimbólumaként ábrázolta. A katolikus egyház és több vallási szervezet tiltakozott, miközben a regény 80 millió példányban kelt el – írja a Collider.

A filmadaptációt is heves ellenállás fogadta, a kritikusok pedig megosztottak voltak – a Rotten Tomatoes értékelése 25% lett. Mégis, a sztárszereposztás és a körülötte kialakult felhajtás miatt a film az év egyik legnagyobb bevételű produkciója lett.

A film tökéletesen megalapozta Hanks visszafogott, intellektuális Langdon‑alakítását: egy történész‑szimbológust, aki „az igazság keresője, tele történelmi bölcsességgel”, és aki Sophie Neveu kriptográfussal együtt próbálja feltárni a Szent Grál körüli összeesküvést.

Angyalok és démonok – amikor a thriller felpörög

A trilógia második része nem időzik hosszasan a háttértörténetnél: Langdon a Vatikánba kerül, ahol egy nukleáris kutatóval együtt kell megtalálnia egy ellopott antianyag‑tartályt, mielőtt egy illuminátusokhoz kötődő terrorista felrobbantaná a várost. A cselekmény egyetlen éjszaka alatt játszódik, és folyamatosan emeli a tétet.

A film egyik legemlékezetesebb jelenete Langdon csapdába esése a Vatikáni Levéltárban, ahol rohamosan csökken az oxigénszint – a jelenet feszült, klausztrofób és precízen megkomponált.

Inferno – sötétebb, személyesebb lezárás

2016-ra a filmes világot már a szuperhősfilmek uralták, a közepes költségvetésű thrillerek pedig háttérbe szorultak. Az Inferno ezért jóval komorabb és introspektívebb lett, mint elődei. Langdon amnéziával ébred Firenzében, és egy orvossal együtt próbálja megakadályozni, hogy egy „Inferno” nevű biológiai fegyver elpusztítsa az emberiség felét.

A film kevésbé a nagy rejtélyek kibontására, inkább a morális dilemmákra és az egzisztenciális félelemre koncentrál. Firenze és Velence hátborzongató díszletei, valamint Hanks visszafogott, mély alakítása méltó lezárást adnak a trilógiának.