A Collider részletes háttércikke szerint a Sergio Leone által rendezett alkotást évekig visszatartották, mert a japán filmlegenda, Akira Kurosawa úgy vélte, hogy a történet az ő 1961-es klasszikusának, a Yojimbónak a lemásolása. A film 1964-ben debütált Olaszországban, ám az Egyesült Államokban csak 1967. január 18‑án mutatták be – 3 év késéssel, mivel a forgalmazók attól tartottak, hogy Kurosawa beperli őket.

A rendező ugyanis felismerte, hogy Leone története szinte jelenetről jelenetre megegyezik az övével: mindkét filmben egy magányos idegen érkezik egy kisvárosba, ahol két rivális banda háborúja tartja rettegésben a lakosságot, és mindkét főhős úgy próbál rendet tenni, hogy mindkét oldallal játszik, majd egymás ellen fordítja őket. A Toho stúdió pert indított, Leone pedig végül peren kívül egyezett meg, és vállalta, hogy megosztja a bevételt Kurosawával.

A film készítése közben Eastwood ragaszkodott ahhoz, hogy karaktere ne klasszikus, John Wayne‑féle hős legyen. A ScreenRant szerint a színész azt kérte, hogy a figura legyen morálisan szürke, egy olyan férfi, aki nem törvénytisztelő polgár, „öl, ha kell”, de tisztában van vele, kik az igazi rosszfiúk. Sergio Leone elfogadta ezt a megközelítést, és ezzel megszületett a filmtörténet egyik legemlékezetesebb antihőse, aki később a Dollár‑trilógia mindhárom részében visszatért – még ha technikailag három különböző karakterként is.

Ellenségesek fogadták a filmet

A film olaszországi fogadtatása kifejezetten ellenséges volt: a kritikusok „nevetségesnek”, „emberi érzésektől mentesnek” nevezték, és a „lapos, halott hangzású” zenét is bírálták. Ironikus módon ma Ennio Morricone ikonikus zenéje a film egyik legnagyobb erősségeként él a köztudatban.

Amikor azonban az amerikai kritikusok végre láthatták, teljesen másképp reagáltak: dicsérték a film ironikus, játékos hangvételét, és hamar kultikus státuszba emelték. Ma az Egy maréknyi dollárért 98%-os Rotten Tomatoes‑értékeléssel rendelkezik, a közönség pontszáma pedig 91% több mint 50 000 értékelés alapján. A film nemcsak Eastwoodot tette világsztárrá, hanem új korszakot nyitott a western műfajában, túllépve a klasszikus hollywoodi hőstípusokon.

A per majdnem megakadályozta a film amerikai bemutatóját, és ha Leone hivatalosan is megvette volna a Yojimbo remake‑jogait – ahogy később a Hét mesterlövész producerei tették a Hetedik szamuráj esetében –, talán még nagyobb premierrel indulhatott volna. Ennek ellenére a film végül történelmet írt, és máig a western műfaj egyik legfontosabb mérföldköveként tartják számon.