Pályafutása 1979. augusztus 1-jén indult, amikor kivonuló mentőápolóként csatlakozott a szervezethez, és már ekkor is olyan elkötelezettséggel dolgozott, amely egész karrierjét meghatározta. 1985 szeptemberéig teljesített szolgálatot a mentőautókon, majd néhány év szünet után, 1993. június 15-én visszatért a Salgótarjáni Mentőállomásra, hogy folytassa azt a hivatást, ami számára – ahogy a bejegyzés fogalmaz – „nem csupán munka, hanem életforma volt”.

A következő évtizedekben mentőgépkocsin, ESET‑kocsin és ROHAM‑kocsin is szolgált, majd tapasztalata és rátermettsége révén az Irányítócsoport tagja lett. A Mentőszolgálat kiemelte, hogy Kakuk Csaba szolgálatvezetőként, mentésirányítóként és mentésvezetőként is bizonyította szakmai felkészültségét és higgadtságát.

„Nemcsak betegek és rászorulók százainak nyújtott segítséget, hanem bajtársai számára is példát mutatott emberségből, szakmaiságból és felelősségvállalásból.” A kollégák azt is remélik, hogy a búcsú nem végleges, és a közösség ajtaja mindig nyitva áll előtte. „Bajtársai remélik, hogy nem feledkezik meg róluk, és időnként viszontláthatják majd a bajtársi közösségben, az ajtók mindig nyitva állnak előtte.”

„Köszönjük az együtt töltött éveket és az áldozatos szolgálatot!” Kakuk Csaba története jól példázza, milyen ereje van a hivatástudatnak és a közösségért végzett munkának. Több mint négy évtizeden át volt jelen a legnehezebb pillanatokban, és olyan szakmai örökséget hagy maga után, amelyet bajtársai és a mentésügy egész közössége tisztelettel őriz.