A Black Mirror vagy a Westworld nem azt kérdezi, mire lehet képes az innováció, hanem azt, mibe kerül majd, ha elszabadul. Éppen ezért hat ma is meglepő erővel visszanézni a 70-es évek egyik legnépszerűbb sorozatát, a The Six Million Dollar Man-t, amely egészen más hangulatot képvisel.

A Collider szerint a sorozat „nem tett úgy, mintha a technológia ártalmatlan lenne, de nem is rezzent össze a látványától”, és érzelmileg teljesen más tónust képvisel, mint a mai sci-fi. A hangsúly nem azon van, hogy félni kell-e a fejlődéstől, hanem azon, mit kér a haladás az embertől.

A sorozat nem siet, és ez a legnagyobb ereje

A történet alaphelyzete egyszerű: Steve Austin (Lee Majors) tesztpilóta súlyos balesetet szenved, majd kísérleti bionikus technológiával újjáépítik, és titokban visszaküldik dolgozni az amerikai kormánynak. A pilot epizód azonban nem a látványos újjászületésre fókuszál, hanem arra, milyen lassú, fájdalmas és bizonytalan a felépülés.

„Nincs rohanás, hogy a bionikát csodának adja el. A műtét klinikai, a felépülés lassú.” A sorozat nem próbálja elsimítani Austin frusztrációját, nem ugrik át a rehabilitáción, hanem végigkíséri, ahogy fizikoterápián küzd, teszteli, mit bír el a teste, és lassan megérti, hogy a második esély ára bonyolultabb, mint gondolta.

Ahelyett, hogy gyorsan akcióhőst faragna belőle, a sorozat teret ad a kényelmetlenségnek, és bízik abban, hogy a néző végig kitart mellette. „Értéket feltételez abban, hogy valakit nézünk, amint felépül, alkalmazkodik és ellenáll az elvárásoknak.”

A sorozat olyan középutat talál, amit a modern sci-fi ritkán érint

A The Six Million Dollar Man nem démonizálja a technológiát, de nem is tekinti megváltásnak. Steve Austin nem veszti el emberi mivoltát, de a bionika nem oldja meg az életét sem. „A technológia rétegeket ad az életéhez, nem pedig eltünteti azokat.”

Ez a visszafogott, árnyalt megközelítés ma szinte eltűnt: a sci-fi többnyire vagy utópisztikus fantáziaként, vagy sötét figyelmeztetésként kezeli a fejlesztéseket. Austin története azonban a kettő között lebeg. A sorozat nem állítja, hogy a kormány jóindulatú, és nem kerüli meg a helyzet erkölcsi kényelmetlenségét sem. Amit viszont kínál, az a hit, hogy az innováció nem kell, hogy eltörölje az embert a középpontban.

A fejlődés nem gyors, és nem könnyű

A sorozat radikálisnak hat abban, ahogyan a fejlődést folyamatként mutatja be: „Austin nem egyik napról a másikra sajátítja el a képességeit.” A változás lassú, és a sorozat szerint ez így természetes. A türelem érték – és ez a szemlélet ma különösen ritka.

Miért működik ma is?

A The Six Million Dollar Man nem nosztalgia, hanem perspektíva: egy olyan korszak lenyomata, amikor a technológiát még úgy kezelték, hogy a felelősség képes lépést tartani a fejlődéssel.

A Collider szerint: „Egy olyan sorozatot újranézni, amely a fejlődést nem félelemmel, hanem átgondolt felelősséggel kezeli, csendesen megnyugtató.”