A Collider szerint azonban pontosan ez történt a Négy tesó című 2005‑ös bosszúdrámával, ami „húsz év után ismét a legnézettebb ingyenes streaming‑filmek között van”. A nézők újra felfedezték John Singleton rendezését, amely annak idején csendben tűnt el a popkultúra radarjáról.

A Rotten Tomatoes kritikusai mindössze 52%‑ra értékelték a filmet, ám a közönség sokkal lelkesebb volt: 80%‑os nézői pontszámot kapott. A Collider szerint ez nem meglepő, hiszen a film „nyers, hangos, dühös és érzelmes, és ez a fajta őszinteség ma már ritka a túlszűrt, algoritmusok által vezérelt filmkínálatban”

Négy testvér, egy gyilkosság és egy bosszúhadjárat

A film a havas Michigan állambeli Highland Park utcáin játszódik, ahol négy örökbefogadott testvér – Bobby (Mark Wahlberg), Angel (Tyrese Gibson), Jeremiah (André Benjamin) és Jack (Garrett Hedlund) – újra találkozik, miután nevelőanyjukat, Evelyn Mercert (Fionnula Flanagan) életét veszíti egy bűncselekményben.

„Amikor egy detroiti nevelőanyát (Fionnula Flanagan) megölnek egy elrontott rablás során, négy felnőtt örökbefogadott gyermeke gyanítani kezdi, hogy nem véletlen gyilkosságról van szó. A zenész Jack (Garrett Hedlund), a volt tengerészgyalogos Angel (Tyrese Gibson), a forrófejű hokis Bobby (Mark Wahlberg) és a családos Jeremiah (André Benjamin) a környék bűnözői vezérét, Victor Sweetet (Chiwetel Ejiofor) kezdik üldözni, miközben őket is figyelik a helyi rendőrök.”

A történet gyorsan átcsap egy mindenre elszánt bosszúhadjáratba, ami nemcsak Detroit alvilágával, hanem a testvérek saját múltjával is szembesíti őket.

Siker volt, még ha sokan el is felejtették

A Négy tesó körülbelül 30 millió dollárból készült, és több mint 92,4 millió dollárt hozott világszerte, vagyis több mint a háromszorosát termelte meg a költségvetésének. A film John Singleton karrierjének harmadik legnagyobb bevételű alkotása lett, csak a Shaft (2000) és a Halálosabb iramban (2003) előzte meg.

A bemutató hétvégéjén, 2005. augusztus 12‑én a film az amerikai toplista élén nyitott, megelőzve olyan címeket, mint a A titkok kulcsa, a Ünneprontók ünnepe vagy a Charlie és a csokigyár. A film „nyers, dühös és érzelmes, és ez a fajta őszinte, kemény hangvétel ma már ritka”. A streamingplatformok közönsége pedig láthatóan vágyik az ilyen típusú, karakterközpontú bosszútörténetekre.