Ebben a közegben több rendező is a sci-fi eszköztárához nyúlt, hogy értelmezze azt a korszakot, amelyben „a rendszerek képtelenek lépést tartani a technológiával, amely éppen átalakítja őket”. A műfaj célját találóan fogalmazta meg Ray Bradbury egy 2010-es interjúban, amikor így határozta meg a science fiction lényegét.

„A sci-fi minden olyan gondolat, amely megszületik az ember fejében, még nem létezik, de hamarosan létezni fog, és mindent megváltoztat mindenki számára, és semmi sem lesz többé ugyanaz.”

Bár a 2025-ös év nem hozott annyi kasszasikert, mint a korábbi évek – amikor például a Dűne vagy az Minden, mindenhol, mindenkor uralta a mozipénztárakat és a díjátadókat –, a kínálat minősége így is figyelemre méltó maradt. Az egyetlen igazán nagy bevételt termelő sci-fi produkció az erősen vitatott Avatar 3volt, ám a kritikai diskurzus középpontjába végül más alkotások kerültek.

Frankenstein

Guillermo del Toro régóta várt Frankenstein-adaptációja látványvilágában és hangulatában is hű marad a rendező jól ismert esztétikájához: jeges tájak, gótikus díszletek és viktoriánus kosztümök keretezik Mary Shelley klasszikus történetének újraértelmezését.

A Netflixen bemutatott film Victor Frankenstein szerepében Oscar Isaacet vonultatja fel, míg a teremtményt Jacob Elordi alakítja, akinek játéka több kritikus szerint is „üdítően új megközelítést” kínál az irodalom egyik legismertebb alakjához.

A film ugyanakkor – akárcsak címadó főhőse – saját ambícióinak esik áldozatul, amikor megpróbál választ adni arra az alapvető kérdésre, amely ma is aktuálisabb, mint valaha: miként számolunk el a technológiai fejlődés káros következményeivel. A történet központi dilemmája – „nem az a legfontosabb kérdés, hogy képesek vagyunk-e valamire, hanem az, hogy szabad-e megtennünk” – egyértelműen rezonál a jelenkor vitáival, különösen annak fényében, hogy del Toro következetesen elutasítja a generatív mesterséges intelligencia használatát filmjeiben – írja a BGR.

Predator: Halálbolygó

Dan Trachtenberg harmadik Predator-filmje merész irányváltással él: ezúttal maga a galaktikus vadász kerül a történet középpontjába. A Halálbolygó egyfajta felnövéstörténetként működik, amely intergalaktikus „buddy movie” köntösben idézi meg A Mandalóri hangulatát, miközben Elle Fanning egy beszédes android zoológust alakít, akinek karaktere szokatlanul könnyed tónust kölcsönöz a franchise-nak.

A humor azonban nem megy a keménység rovására: a filmben továbbra is helyet kapnak a csúcstechnológiás fegyverek, a fizika törvényeit meghazudtoló kivégzések és az improvizatív túlélési jelenetek. A történet végső kérdése pedig kifejezetten nyugtalanító: mi van akkor, ha a világegyetem legveszélyesebb ragadozója valójában maga az emberiség?

Társ

Drew Hancock rendezői bemutatkozása, a Társ olyan film, amelyről szinte lehetetlen spoilermentesen beszélni, mégis kihagyhatatlan darabja a 2025-ös sci-fi kínálatnak. A Sophie Thatcher és Jack Quaid főszereplésével készült alkotás kezdetben nem is tűnik klasszikus science fictionnek, ám az első nagy fordulat után világossá válik, hogy technológia és emberi kapcsolatok mélyen összefonódó kérdéseit vizsgálja.

A film azt elemzi, miként alakítják át a digitális eszközök és az AI-alapú „társalkalmazások” a romantikus viszonyokat, miközben „játékká silányítják az intimitást, és megerősítik azokat a sztereotípiákat, amelyek ellehetetlenítik az őszinte kapcsolódást”. Mindezt Hancock egy feszült, mégis szórakoztató, pszichoszexuális thriller formájában tálalja.

Mickey 17

Bong Joon Ho Mickey 17 című filmje Edward Ashton regényének adaptációjaként egy abszurd, mégis fájdalmasan ismerős jövőképet fest fel. Robert Pattinson karaktere egy végtelen újraindulásra ítélt munkás, akinek halála és újranyomtatása a kapitalizmus végletekig vitt logikáját karikírozza ki.

A Mark Ruffalo és Toni Collette által alakított milliárdos figurák groteszk módon testesítik meg a hatalomvágyat, miközben a film – Charlie Chaplin A diktátor című klasszikusát idézve – szatirikus formában beszél az autoriter rendszerek működéséről, az elnyomás mechanizmusairól és az emberi élet elértéktelenedéséről.

Bugonia

A 2025-ös év legjobb sci-fi filmjének a rangsor szerint Yorgos Lanthimos Bugonia című alkotása bizonyult. A történet két összeesküvés-hívőt követ, akik elrabolnak egy nagyhatalmú vezérigazgatót, mert meg vannak győződve arról, hogy a nő valójában egy idegen lény, aki az emberiség pusztulását készíti elő.

A film – amely a Save the Green Planet! című dél-koreai alkotás adaptációja – egyszerre fekete komédia és politikai parabola, és olyan korszakban született, amelyet „merényletek, politikai összeesküvések és technológiai oligarchák uralnak”. A Bugonia legnagyobb ereje abban rejlik, hogy nem kínál egyszerű válaszokat, hanem arra kényszeríti a nézőt, hogy feltegye a kérdést: ki a valódi felelőse a politikai erőszaknak – az elnyomottak, vagy azok, akiket annak megtestesítőiként kezelnek?