A történet különösen megrázó, hiszen a nő egész életét úgy élte, hogy „megmentő testvérként” született, vagyis orvosi beavatkozások sorát kellett vállalnia bátyja érdekében. „Alapvetően azért születtem, hogy ‘pótalkatrészként’ szolgáljak a legidősebb bátyám, Drew számára.” Hozzátette, eredetileg középső testvérük, Mark lett volna erre a szerepre kijelölve, de „egészségügyi okok miatt nem volt alkalmas donor.”

Gyermekkora szinte teljes egészében orvosi beavatkozásokkal telt. „Megmentő testvér lettem már a köldökzsinórommal kezdve” – írta, majd hozzátette, hogy kisgyermekként csontvelő-donációkon esett át, és emlékei szerint gyerekkora nagy részét kimerülten töltötte.

A nő visszaemlékezett arra is, hogy amikor Drew 14 évesen végre rákmentesnek nyilvánították, „soha nem volt semmiféle elismerés afelé, hogy segítettem neki születésemtől fogva, hogy élhessen.” A család kizárólag Drew-t ünnepelte, őt pedig figyelmen kívül hagyták.

Furcsa család

Kapcsolatuk sosem volt közeli, sőt a gyógyulás után romlott a helyzet. „Egészséges Drew rémálom volt” – írta, hozzátéve, hogy bátyja mindkét testvérét zaklatta, és „személyes szolgálójának tekintett.” A szülők mindezt eltűrték, miközben a kisebb gyerekek szükségletei háttérbe szorultak.

Mark, a középső testvér, viszont gondoskodott róla. „15 évesen dolgozni kezdett, és a kevés pénzéből biztosította, hogy elmehessek iskolai kirándulásokra, legyenek nassolnivalóim, és mindig kaptam tőle karácsonyi ajándékot.” A szülők eközben nem támogatták őket az egyetemi költségekben, Drew életmódját viszont tovább finanszírozták.

A nő felnőttként az Egyesült Államokban, majd Spanyolországban élt, Mark Hollandiában telepedett le, míg szüleik és Drew Dél-Amerikában maradtak. „Körülbelül egy évtizede nincs kapcsolatom Drew-val” – írta, hozzátéve, hogy Markkal való szoros köteléke jelenti számára az igazi családi alapot.

Felháborítóan viselkedtek

A fordulópont három héttel a bejegyzés előtt érkezett, amikor szülei felhívták. Anyja sírva közölte: „Minden bulizás és káros szenvedély utolérte, és veseelégtelenségbe került.” A szülők közölték, hogy a régi orvosi adatok alapján alkalmas donor, és „öt napon belül ott kell lennie a műtétre.”

Válasza rövid volt: nem. Anyja ekkor kiabálni kezdett, mondván: „Ezért születtél.” A nő ekkor hangosabban ismételtette vele a mondatot, mert „hangszórón voltam a munkahelyemen, és reméltem, hogy a közönség hatására abbahagyja.” Ehelyett anyja „szidalmazott, majd megszakította a hívást.”

Ezután rokonok üzenetei, levelei és fenyegetései érkeztek, de ő figyelmen kívül hagyta őket, bár az érzelmi teher napról napra nőtt. „Egy részem bűntudatot érez” – vallotta be. Egy barátja, aki maga is vesét adományozott, megkérdezte tőle: „Tudnál úgy élni, hogy hagyod meghalni a testvéredet?” Ő így válaszolt: „Igen, de tudom, hogy ez hazugság.”

A kommentelők többsége támogatta döntését. „Bűntudatot érzel, mert születésedtől donor szerepre kondicionáltak. De nem vagy az ő eszköze – emberi lény vagy, aki önmagához tartozik. A bátyád kegyetlenül és önzően bánt veled, miközben újra és újra megmentetted az életét. Mostani állapota saját döntéseinek következménye. Nem tartozol neki semmivel.”

Egy másik hozzászóló hozzátette: „Lehet, hogy azért születtél, hogy megmentsd a bátyádat, de jogod van a saját életedhez. Önálló felnőtt ember vagy, aki a saját érdekében hozhat döntéseket.”