Bár a streamingóriás katalógusába került, a sorozat nem kapott akkora közönségfigyelmet, mint Margaret Atwood másik adaptációja, a A szolgálólány meséje. Pedig a hatrészes történet legalább olyan erőteljes érzelmi hatással bír, és szorosabb, feszesebb narratívát kínál, és egyértelműen az egyik legjobb minisorozat.

A sorozat Atwood azonos című regényén alapul, amelyet Mary Harron rendezett (korábban az Amerikai pszichó alkotója), míg a forgatókönyvet az Oscar-díjas Sarah Polley írta. A főszerepben Sarah Gadon látható, aki Grace Marksot alakítja – egy fiatal ír bevándorlót, aki az 1840-es évek Kanadájában szolgálólányként dolgozik, majd két férfi meggyilkolásával vádolják és elítélik.

A kritikusok szerint a sorozat nem csupán egy bűnügyi történet, hanem mély társadalmi kommentár is. Ahogy A szolgálólány meséje, úgy az Alias Grace is éles kritikát fogalmaz meg a nemi egyenlőtlenségről, a nőkkel szembeni elnyomásról és az osztálystruktúrák merevségéről. A CBC egyik kritikusa így fogalmazott a sorozat kapcsán: „Az Alias Grace egyszerre lebilincselő minisorozat és éles társadalmi tükör, amely a női sorsot és a hatalmi viszonyokat vizsgálja.”

A sorozat egyedisége, hogy feszesen építkezik: mindössze hat epizódban bontja ki Grace történetét, szemben A szolgálólány meséjével, amely sokak szerint túl hosszúra nyúlt. A Netflix közönsége számára ez a rövid, de intenzív formátum különösen hatásos lehetett volna, mégis kevesebb figyelmet kapott, mint Atwood másik adaptációja.

Sarah Gadon alakítását a kritikusok kiemelkedőnek tartják, sokan úgy vélik, hogy a színésznő „méltatlanul alulértékelt”. Az egyik recenzió szerint: „Gadon teljesítménye a sebezhetőség, az elszántság és az érzelmi mélység tökéletes elegye, amely Grace Marks alakját felejthetetlenné teszi.”

Az Alias Grace tehát nem csupán egy történelmi bűnügyi dráma, hanem egy erőteljes társadalmi üzenetet hordozó minisorozat, amely a női identitás, a szabadság és az igazság kérdéseit állítja középpontba.