Egy Terry Gilliam‑féle kultfilm televíziós újragondolása, Gilliam nélkül, Bruce Willis és Brad Pitt nélkül, kevésbé ismert színészekkel. Könnyen lehetett volna egy „éjféli csatorna‑kísérlet”, amit a nézők a Sharknado ismétlései után egyszerűen továbblapoznak. És mégis – fordulat! – Aaron Stanford, Amanda Schull és Emily Hampshire főszereplésével a sorozat nemcsak elkerülte a remake‑átkot, hanem a 2010‑es évek egyik legizgalmasabb és legaddiktívabb sci‑fi szériájává vált.

A történet középpontjában James Cole áll, egy posztapokaliptikus jövőből érkező vándor, akit visszaküldenek az időben, hogy megakadályozza egy világpusztító vírus kitörését. Már a kezdetekkor csatlakozik hozzá Dr. Cassie Railly, egy briliáns virológus, akinek rögzített figyelmeztetése indítja be az egész időutazós láncreakciót.

Kettejük kapcsolata a legabszurdabb élet‑halál helyzetekben kovácsolódik, miközben folyamatosan vitáznak arról, hogyan – vagy egyáltalán kell‑e – megváltoztatni a jövőt. Természetesen idővel romantikus szál is kibontakozik – írja a Collider.

Az egyik legjobb sci-fi sorozat

Jennifer Goines, a „teljesen kibillent zsenialitás” megtestesítője, aki szoros kapcsolatban áll az apokalipszissel, újabb színt visz a történetbe. Ramse (Kirk Acevedo) és Dr. Katarina Jones (Barbara Sukowa) szintén kulcsszereplők, akik bandákkal, titkos szervezetekkel és rivális időutazókkal szemben harcolnak. A sorozat négy évada során a szereplők árulásokon, halálközeli élményeken és idővonal‑szakadásokon keresztül végül egy diszfunkcionális, de szerethető „családdá” válnak, amely képes megmenteni a világot.

A sorozat végül rácáfolt a kételyekre. A szkeptikus kritikusok idővel elismerően nyilatkoztak: a széria „mer nagyot álmodni, játszik az idővel lenyűgöző módon, és valahogy összetartja a szálakat úgy, hogy azok sosem szakadnak szét.” A nézők pedig felfedezték, hogy a sorozat nem pusztán egy újragondolt film, hanem önálló, zsánerhatárokat feszegető élmény.

A Syfy korábbi produkciói – például a Defiance vagy a Z Nation – sokszor csak rétegközönséget találtak, a 12 majom viszont a feszes történetvezetés, a merész műfajváltások (vadnyugati lövöldözésektől középkori járványokig) és a kidolgozott karakterívek révén szélesebb körben is elismerést aratott.

A sorozat végül megtalálta azt a ritka egyensúlyt, amelyben a komplex, nagy téttel bíró történetmesélés nem válik zavarossá, hanem izgalmas és érzelmileg is hatásos marad. A kritikusok évadról évadra egyre lelkesebben méltatták, a rajongók pedig szenvedélyesen vitatták az időutazás etikai kérdéseit, és valóban hiányolták a karaktereket, amikor a stáblista legördült.