A film Sergio Leone rendezésében készült, aki Luciano Vincenzonival közösen írta a forgatókönyvet, és ezzel a művel végleg megerősítette a spagettiwestern műfaját. A produkció költségvetése körülbelül 600 000 dollár volt, míg a bevétele elérte a 25,5 millió dollárt, ami óriási sikernek számított a korszakban.

A forgatás több országban zajlott: Olaszországban, Spanyolországban és Nyugat-Németországban, ahol a Leone-filmekre jellemző sivatagos tájak és látványos díszletek biztosították a western hangulatot. A film operatőre Massimo Dallamano volt, aki a képi világot a műfajhoz illő drámai kontrasztokkal és hosszú beállításokkal gazdagította.

A főszereplő Clint Eastwood volt, aki ekkor már ismertté vált az előző Leone-film, az Egy maréknyi dollárért után. Eastwood a Pár dollárral többért forgatásáért kb. 50 000 dollárt kapott, ami jelentős előrelépés volt az előző filmhez képest, ahol mindössze 15 000 dollár volt a gázsija.

Igazi klasszikus lett

A másik főszereplő Lee Van Cleef volt, aki a filmben a tapasztalt fejvadászt, Mortimer ezredest alakította, míg Gian Maria Volonté a kegyetlen bűnöző, El Indio szerepében tűnt fel. A mellékszereplők között olyan nevek szerepeltek, mint Klaus Kinski, Luigi Pistilli vagy Mario BregaWikipedia.

A film zenéjét a legendás Ennio Morricone szerezte, aki ezzel a művel ismét bizonyította, hogy képes a western hangulatát teljesen új szintre emelni. A soundtrack olyan ikonikus darabokat tartalmaz, mint a „La resa dei conti” vagy a „Carillon”, amik máig a műfaj meghatározó zenéi közé tartoznak.

A Pár dollárral többért azért vált kiemelkedővé, mert Leone szakított az amerikai western hagyományaival: a hősök nem idealizált figurák, hanem antihősök, akik saját érdekeikért küzdenek. A filmben a lassú tempójú, feszültséggel teli jelenetek, a hosszú beállítások és a Morricone által komponált zene együtt teremtették meg azt az atmoszférát, amely a spagettiwestern védjegyévé vált.

A karakterek közötti pszichológiai feszültséget a rendező a képi világ és a zene segítségével fokozta. A Mortimer és Manco (Eastwood) közötti kapcsolat nemcsak a történet motorja, hanem a műfaj új irányát is kijelölte: a western többé nem csupán jó és rossz harcáról szólt, hanem összetett emberi viszonyokról.