A meditációt az elmúlt évtizedekben egyre szélesebb körben ajánlják a produktivitás növelésére, a szorongás csökkentésére és a lelki egészség támogatására. Ugyanakkor, amikor egy gyakorlat terápiás vagy orvosi kontextusban kerül alkalmazásra, felmerül a kérdés: mennyi gyakorlás szükséges a valódi előnyökhöz, és vajon vannak-e kockázatai?

„Ez az a fajta kutatás, amit bármely új kezelési program fejlesztésének legelején el kellene végezni” – magyarázta Nicholas Van Dam, a Melbourne-i Egyetem pszichológusa. – „És különböző összetett okok miatt a mindfulness-alapú programok esetében ez egyszerűen nem történt meg.”

A szakirodalomban eddig is megjelentek adatok arról, hogy a meditáció mellékhatásokat válthat ki: egyeseknél pánikrohamok, másoknál traumatikus emlékek felidéződése, sőt deperszonalizációs vagy disszociációs élmények is előfordulhatnak. Van Dam rámutatott, hogy a becslések rendkívül eltérőek: míg egyes tanulmányok szerint csupán az emberek 1%-át érinti, más kutatások akár kétharmados arányt is jeleztek.

A vizsgálatban közel 900 amerikai felnőtt vett részt, akiket a Centers for Disease Control and Prevention adatai alapján választottak ki, hogy reprezentálják az Egyesült Államok meditáló lakosságát. A résztvevők között kezdők és haladók egyaránt voltak. Van Dam hangsúlyozta: „Az ördög a részletekben rejlik”, utalva arra, hogy a korábbi kutatások gyakran nyitott kérdésekkel dolgoztak, így sokan nem ismerték fel, hogy tapasztalataik mellékhatásnak számítanak – írja a Science Daily

30 tételes ellenőrzőlista

A kutatócsoport ezért egy 30 tételes ellenőrzőlistát dolgozott ki, amelyben a résztvevőknek értékelniük kellett, hogy az adott élmény pozitív vagy negatív volt-e, és mennyire zavarta a mindennapi életüket. Az eredmények szerint az amerikai meditálók közel 60%-a számolt be legalább egy mellékhatásról, 30% kifejezetten zavarónak találta ezeket, míg 9% esetében a mindennapi működés is sérült.

A kockázati tényezők között szerepelt, ha valaki a meditációt megelőző 30 napban pszichés nehézségeket élt át, illetve ha intenzív, bentlakásos meditációs elvonuláson vett részt. Van Dam ugyanakkor óvatosságra intett az eredmények értelmezésében: „Következtetéseink nem arról szólnak, hogy az embereknek félniük kellene, vagy hogy ne próbálják ki a meditációt. Sokkal inkább arról, hogy jobb munkát kell végeznünk a tájékoztatásban.”

A pszichológus szerint a meditációt hasonlóan kellene kezelni, mint más terápiás beavatkozásokat, például a műtéteket vagy az expozíciós terápiát, ahol a pácienseket előre figyelmeztetik a lehetséges mellékhatásokra. Ez lehetőséget ad arra, hogy mindenki tudatos döntést hozzon. „Meg kell találnunk a módját annak, hogy ezeket a beszélgetéseket lefolytassuk, és eligazodjunk ebben a térben” – mondta Van Dam.

A kutatás végkövetkeztetése szerint a meditáció nem mindenkinek való, és ha valakinél tartósan kellemetlen vagy működést akadályozó hatások jelentkeznek, az nem feltétlenül a gyakorlás hibáját jelzi, hanem azt, hogy a módszer nem illeszkedik az adott személyhez. „Ezek a gyakorlatok nem mindenkinek valók” – zárta Van Dam. – „Ha nem működnek, az nem feltétlenül azért van, mert valaki rosszul csinálja. Lehet, hogy egyszerűen nem megfelelő számára.”