Kevin Costner 2003-ban mutatta be második rendezését, a Fegyvertársak című filmet, mely Lauran Paine „The Open Range Men” című regényén alapul. A történet középpontjában két marhatenyésztő, Boss Spearman (Robert Duvall) és Charley Waite (Kevin Costner) áll, akik szabadon legeltetnek a nyílt prérin, mígnem egy korrupt földbirtokos, Denton Baxter (Michael Gambon) és a helyi seriff megpróbálják elűzni őket. A film a vadnyugat törvénytelenségét mutatja be, illetve a barátság, a becsület és a múltbéli bűnök témáit is mélyen érinti.

A film 22 millió dolláros költségvetésből készült, és világszerte 68,3 millió dolláros bevételt ért el, amelyből 58,3 millió dollár az amerikai mozikból származott. A nyitóhétvégén 14 millió dollárt hozott, ami erős indulásnak számított a western műfajban, különösen a 2000-es évek elején, amikor a zsáner ritkábban szerepelt a mozivásznakon.

A film premierje 2003. augusztus 15-én volt, és a kritikusok többsége pozitívan fogadta. A Rotten Tomatoes értékelése szerint a film 79%-os tetszési arányt ért el, míg az IMDb-n jelenleg 7,4-es pontszámon áll. A színészi alakításokat, különösen Robert Duvall és Kevin Costner kettősét, valamint Annette Bening visszafogott, mégis erőteljes jelenlétét többen kiemelték. A film zenéjét Michael Kamen szerezte, aki korábban olyan alkotásokhoz komponált, mint a „Robin Hood – A tolvajok fejedelme”.

A Fegyvertársak több szakmai elismerést is kapott: Annette Beninget a Satellite Awards-on jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában, míg a hangvágásért és kaszkadőrmunkaért a Motion Picture Sound Editors és a Taurus World Stunt Awards is jelölést adott. A film különösen a záró pisztolypárbaj miatt vált emlékezetessé, amit sok kritikus a modern western egyik legjobban kivitelezett akciójelenetének tart.

A film sikere részben annak köszönhető, hogy Kevin Costner rendezőként nem a látványos akciókra, hanem a karakterek közötti feszültségre és a morális dilemmákra helyezte a hangsúlyt. A történet lassú, kimért tempója lehetőséget ad a nézőnek a mélyebb értelmezésre, miközben a tájképek és a természetes fények használata autentikus hangulatot teremt. Costner alkotása nem újítja meg radikálisan a műfajt, de tisztelettel és igényességgel nyúl hozzá, és olyan színészi teljesítményeket vonultat fel, amik önmagukban is emlékezetessé teszik az alkotást.