Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Marco Rossi ezúttal sem szépített, szerinte ez egy kiszenvedett győzelem volt

Marco Rossi ezúttal sem szépített, szerinte ez egy kiszenvedett győzelem volt

Marco Rossi ezúttal sem szépített, szerinte ez egy kiszenvedett győzelem volt
X/MLSZ

Magyarország 2–0-ra legyőzte Örményországot a világbajnoki selejtezőn, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig külön kiemelte Lukács Dániel szerepét, aki kezdőként hálálta meg a bizalmat és megszerezte a vezető gólt. A szakvezető szerint a döntés taktikai szempontból is telitalálatnak bizonyult.

„Kezdetben azon gondolkodtam, hogy ő vagy Molnár Rajmund kezdjen, de a héten Lukács tűnt jobbnak, így 4-2-3-1-es felállásban játszottuk. Jól tartottuk a labdát, keveset kockáztattunk, de a befejezések nem voltak sikeresek, mert ahhoz a pálya utolsó negyedében jobb döntéseket kellett volna hozni. Taktikai szempontból így is telitalálat volt a döntés, hiszen kontroll alatt tartottuk a meccset. Mi döntöttük el, mikor gyorsítsunk, mikor lassítsunk.”

A cikk a videó után folytatódik

A kapitány hozzátette, a csapat tudatosan került minden fölösleges ívelgetést, inkább az oldalakat terhelték túl és forgatták a játékot, mivel nem volt klasszikus magas csatár a pályán. „Tóth Barna jelenleg nincs olyan formában, mint az idény elején volt, illetve az írországi meccsen sem élt a lehetőséggel a becserélésekor” – indokolta döntését Rossi.

A 61 éves tréner ugyanakkor elismerte, hogy nem volt könnyű győzelem: „Kiszenvedett győzelem volt”, de Gruber Zsombor hosszabbításban szerzett találata végleg eldöntötte a három pont sorsát. Rossi szerint kis szerencsével hamarabb is lezárhatták volna a mérkőzést, hiszen Nagy Zsolt kapufát lőtt, Orbán fejesét centikkel kerülte el a kapu, míg Szoboszlai az első félidőben hagyott ki nagy helyzetet.

Az olasz szakember kiemelte, hogy türelmesnek kell lenni a mélyen védekező ellenfelekkel szemben, és példaként hozta fel a világbajnoki döntős franciákat: „A legutóbb vb-döntős franciák is csak a második félidőben szereztek vezetést Azerbajdzsán ellen.” Az örmény válogatottról így nyilatkozott: „Nem egy rossz csapat az örmény, jól védekezett. A mi dolgunkat alaposan megnehezítette, és másokét is meg tudja, de persze Portugália más szintet képvisel. Idegenben még nehezebb lesz győzni, de akár döntetlent is elérni.”

A folytatásról Rossi elárulta, hogy a portugálok elleni keddi mérkőzésre más taktikával készülnek: „Már az edzőtábor elején eldöntöttük, hogy más meccstervvel készülünk a keddi, portugáliai vb-selejtezőre, ugyanis megpróbálunk nagyobb nyomást gyakorolni az esélyesebb riválisra és magasabban tartani a védelem vonalát, mint azt szeptemberben tettük az itthon 3-2-re elvesztett összecsapáson.” Összegzésként hozzátette: „Jó csapatunk van, a legjobbakat is meg tudjuk zavarni, de nem vagyunk top csapat.”

Az örmény válogatott szövetségi kapitánya, Jegise Melikjan csalódottan értékelt: „Az első félidőben remekül védekeztünk, de a másodikban is a meccstervünknek megfelelően futballoztunk, mégsem sikerült elérnünk a célunkat. A magyarok megérdemelten nyertek.”

Liner/MTI