Oliver Stone 1986-ban bemutatott alkotása, a Platoon (A szakasz) máig az egyik legmeghatározóbb háborús film, amely nemcsak a vietnámi háború brutalitását, hanem a katonák lelki vívódásait is kíméletlen őszinteséggel tárja a néző elé. A film elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, és azóta is a műfaj egyik legfontosabb darabjaként tartják számon.

„A lista élén minden bizonnyal a filmtörténet egyik legpusztítóbb és legszívszorítóbb, ugyanakkor legfontosabb háborús filmje áll: Oliver Stone Platoon-ja. Ez az 1986-os, legjobb filmnek járó Oscar-díjat elnyert mestermű az a háborús film, amelyet a legtöbbször nézek meg: pszichológiailag megragadó, drámai és hihetetlenül intenzív.” – írja a Collider. A történet középpontjában Charlie Sheen áll, aki egy fiatal amerikai katonát alakít, és próbálja megőrizni józan eszét egy széthulló egységben, amelyet két, egymással szemben álló őrmester vezet – teljesen eltérő nézetekkel az Egyesült Államok vietnámi szerepvállalásáról.

A film ereje abban rejlik, hogy egyszerre mutatja be a háború fizikai és lelki pusztítását. „Tagadhatatlan klasszikus, hibátlan alakításokkal, magával ragadó akcióval és olyan érzelmi töltettel, amelyről nehéz levenni a szemünket.” A színészi játék – különösen Willem Dafoe és Tom Berenger emlékezetes szerepei – olyan erőteljes, hogy a néző szinte a frontvonalon érzi magát.

Minden szinten magával ragadja az embert

Oliver Stone személyes élményei különösen hitelessé teszik a filmet. A rendező maga is vietnámi veterán, így pontosan tudta, milyen érzésekkel és félelmekkel éltek a katonák. „Mivel a filmet Stone rendezte, aki maga is vietnámi veterán, személyes oka volt a történet megalkotására. Nemcsak a saját élményeit, hanem mások tapasztalatait is megragadta, és a film valóban erőteljes üzenetet hordoz arról, mi történt azokkal a férfiakkal, akik ott harcoltak és meghaltak.”

A Platoon nem csupán egy háborús film, hanem egy mélyen emberi történet, amely a morális összeomlásról, a bajtársiasságról és a túlélésért folytatott küzdelemről szól. „Ez egy kötelezően megnézendő film, amelyet sokkal többször kell látni. Őszintén szólva, ez az a film, amit az elkövetkező években is újra és újra látni fogok.”

A film hangulatát különösen erőteljessé teszi a zene: Samuel Barber Adagio for Strings című műve szinte összeforrt a Platoon képeivel, és a háború tragikumának egyik legismertebb filmes zenei aláfestésévé vált. A melankolikus dallamok a katonák szenvedését és a háború értelmetlenségét emelik ki, miközben a nézőben mély érzelmi nyomot hagynak. A film pénzügyi szempontból is figyelemre méltó: a mindössze 6 millió dolláros gyártási költségből készült alkotás világszerte több mint 138 millió dolláros bevételt ért el, ami jól mutatja, hogy a közönség és a kritika egyaránt felfigyelt a jelentőségére.