Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rendkívüli közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium egy nagyon súlyos állítás kapcsán

Rendkívüli közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium egy nagyon súlyos állítás kapcsán

Rendkívüli közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium egy nagyon súlyos állítás kapcsán
Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf

Igen súlyos és abszurd állítást tettek a Magyar Hadseregről, amire rövid időn belül reagált is a Honvédelmi Minisztérium.

A Honvédelmi Minisztérium határozottan cáfolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentését, miszerint magyar katonai drón repült volna ukrán terület felett. A pénteken kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy a Magyar Honvédség semmilyen ilyen jellegű műveletet nem hajtott végre.

A cikk a videó után folytatódik

A minisztérium közleménye szerint „a sajtóban is megjelent, magyar–ukrán határon állítólagosan történt drónrepülést a Magyar Honvédség nem hajtotta végre és nem is kapott erre utasítást.” A Honvédelmi Minisztérium hozzátette: „Az ukrán féltől sem kaptak ilyen esetre vonatkozó tájékoztatást, pedig folyamatos kapcsolatban állnak velük.”

A tárca emlékeztetett arra is, hogy a magyar kormány már hónapokkal korábban megerősítette a keleti országrész légterének védelmét. Emellett felhívták a figyelmet arra, hogy Magyarországon jelenleg is zajlik az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat a NATO keretein belül. Mint írták: „A gyakorlatról nemcsak a NATO-szövetségeseink kapnak folyamatosan tájékoztatást, hanem az ukrán fél is.”

A minisztérium közleménye egyértelműen arra utal, hogy a magyar fél minden, a térség biztonságát érintő kérdésben átláthatóan kommunikál szövetségeseivel és az ukrán hatóságokkal. A drónrepülésről szóló állítás tehát nemcsak hogy megalapozatlan, de a hivatalos magyar álláspont szerint teljes mértékben valótlan.

Liner/MTI