Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Több mint 20 év után azonosítottak egy női holttestet

Több mint 20 év után azonosítottak egy női holttestet

Több mint 20 év után azonosítottak egy női holttestet
Shutterstock

Több mint két évtizeddel azután, hogy egy nő holttestét megtalálták Spanyolországban, sikerült azonosítani az áldozatot.

A nemzetközi rendőrségi együttműködésnek köszönhetően kiderült, hogy a 2005 júliusában, Barcelona tartományban felfedezett test egy 31 éves orosz állampolgáré, Liudmila Zavada-é volt. Az ügy a 2023-ban indított Operation Identify Me keretében került újra előtérbe, amelynek célja, hogy fényt derítsenek olyan nők kilétére, akik Európában gyilkosság vagy gyanús körülmények között vesztették életüket. Zavada az akció harmadik azonosított áldozata.

A cikk a videó után folytatódik

A nő holttestét 2005-ben egy út mellett találták meg, és a helyi rendőrség „rózsaszín ruhás nőként” emlegette, mivel rózsaszín virágmintás felsőt, rózsaszín nadrágot és rózsaszín cipőt viselt. A hatóságok már akkor gyanúsnak találták a halálesetet, hiszen a nyomok arra utaltak, hogy a testet a megtalálás előtti 12 órában áthelyezték. Az akkori nyomozás azonban nem vezetett eredményre, Zavada személyazonossága ismeretlen maradt.

A fordulatot az hozta, hogy az Interpol tavaly a nyilvánosság elé tárta az ismeretlen holttestekről szóló körözéseket, és a nyomozati anyagokat – köztük az ujjlenyomatokat – megosztotta a világ rendőrségeivel. Idén a török hatóságok futtatták le Zavada ujjlenyomatait a nemzeti adatbázisban, ami így felfedte kilétét. A végső megerősítést egy Oroszországban élő közeli hozzátartozóval végzett DNS-azonosítás adta.

Valdecy Urquiza, az Interpol főtitkára a bejelentéskor hangsúlyozta: „Az azonosítás új reményt ad az eltűnt személyek családjainak és barátainak, valamint új nyomokat a nyomozóknak. Húsz év után egy ismeretlen nő visszakapta a nevét.”

A kampány korábbi sikerei közé tartozik a walesi Rita Roberts esete, akit 1992-ben Belgiumban gyilkoltak meg, és családja csak évtizedekkel később, a BBC által közölt tetoválásfotó alapján tudta azonosítani. Idén azonosították továbbá a paraguayi származású Ainoha Izaga Ibieta Lima holttestét is, akit egy spanyol baromfitelepen találtak meg, halálának körülményeit a rendőrség „megmagyarázhatatlannak” nevezte.

Jelenleg még 44 nő kilétének felderítésén dolgoznak, akiket Hollandiában, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban találtak meg. Az Interpol szerint a legtöbbjük gyilkosság áldozata lehetett, és többségük 15 és 30 év közötti fiatal nő volt.

Az Interpol közleménye kiemelte: a globális migráció és az emberkereskedelem terjedése miatt egyre több embert jelentenek eltűntnek saját országukon kívül, ami jelentősen megnehezíti az azonosítást. Az ügynökség egyik tisztviselője a BBC-nek úgy nyilatkozott: „A nőket aránytalanul érinti a nemi alapú erőszak, beleértve a családon belüli erőszakot, a szexuális zaklatást és az emberkereskedelmet.”