Ugyanakkor ebben az évtizedben is születtek olyan alkotások, amik bátran feszegették a történetmesélés, a vizuális kifejezés és a színészi játék határait, s amelyek máig frissnek és korszakosnak hatnak. A válogatás 5 olyan filmet emel ki, amelyek a mai napig meghatározóak, legyen szó társadalmi drámáról, pszichológiai horrorról, történelmi életrajzi filmről, disztópikus sci-firől vagy éppen egy operai erejű sporttragédiáról – írja a Collider.

Szemet szemért – Do the Right Thing – (1989)

Spike Lee klasszikusa egyetlen forró nyári nap történetét meséli el Brooklynban, ahol a feszültségek tragikus erőszakba torkollnak. A rendező így fogalmazott: „Ez a jó és a rossz története.” A film ereje abban rejlik, hogy nem kínál egyszerű válaszokat, hanem a közösség, az igazságtalanság és a düh összetett viszonyát ábrázolja. A vibráló színek, a híres kameramozgások és a Public Enemy „Fight the Power” című dala mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a film egyszerre legyen időtlen és aktuális.

Ragyogás – The Shining – (1980)

Stanley Kubrick Stephen King regényéből készített adaptációja újradefiniálta a horror műfaját. Jack Nicholson alakítása Jack Torrance szerepében ikonikus, miközben a film atmoszférája a pszichológiai szétesés és a szürreális rémálom határán mozog. A film egyik kulcsmondatában elhangzik: „Ez volt életem legszörnyűbb álma.” Az Overlook Hotel maga is szereplővé válik, a végtelen folyosókkal és a vért árasztó lift jelenetével, amely a filmtörténet egyik legtöbbet elemzett képsora lett.

Amadeus (1984)

Miloš Forman filmje Wolfgang Amadeus Mozart életét mutatja be, de nem hagyományos életrajzként, hanem a féltékenység és a zsenialitás drámájaként. Antonio Salieri szavai – „Nem hagyhatok magára egy szenvedő lelket” – egyszerre árulják el irigységét és lelki gyötrelmét. A prágai helyszínek, a gyertyafényes operajelenetek és a teljes pompájában megszólaló Mozart-művek teszik a filmet egyszerre vizuális és zenei mesterművé.

Szárnyas fejvadász – Blade Runner – (1982)

Ridley Scott filmje kezdetben megosztó volt, de mára a sci-fi egyik legnagyobb klasszikusává vált. A neonfényben úszó Los Angelesben Rick Deckard (Harrison Ford) replikánsokra vadászik, miközben a film alapvető kérdéseket tesz fel: mit jelent embernek lenni, szeretni vagy meghalni? Rutger Hauer legendás monológja a végén – „Könnyek az esőben” – a filmtörténet egyik legemlékezetesebb pillanata. A Vangelis zenéje és a látványvilág máig meghatározza a disztópikus sci-fi ábrázolását.

Dühöngő bika – Raging Bull – (1980)

Martin Scorsese fekete-fehérben forgatott bokszdrámaja Jake LaMotta életét mutatja be, Robert De Niro Oscar-díjas alakításában. A film egyik kulcsmondatában LaMotta így szól: „Nem vittél le, Ray.” A történet azonban nem a sport diadaláról, hanem az önpusztításról, a féltékenységről és a családon belüli erőszakról szól. A bokszjelenetek balett-szerű koreográfiája és a nyers érzelmi intenzitás teszi a filmet az évtized egyik legnagyobb tragédiájává.