Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Az HBO egyik leginkább alulértékelt sorozata, pedig mestermű

Az HBO egyik leginkább alulértékelt sorozata, pedig mestermű

Az HBO egyik leginkább alulértékelt sorozata, pedig mestermű
Shutterstock

Az HBO történetében számos olyan sorozat született, amely világszerte közbeszéd tárgya lett, ám akadnak olyan művek is, amik csendesebb, belsőbb történetmesélésükkel váltak mesterművé, mégis kevesebb figyelmet kaptak.

Ezek közé tartozik a 2018 és 2024 között futott Briliáns barátnőm (My Brilliant Friend), ami Elena Ferrante Nápolyi regények című könyvsorozatának adaptációjaként négy évadon át mutatta be két nő barátságának összetett és gyakran ellentmondásos történetét.

A cikk a videó után folytatódik

A sorozat az 1950-es évek Nápolyába repíti a nézőt, ahol Elena „Lenu” Greco és Raffaella „Lila” Cerullo gyerekként ismerkednek meg egy erőszakkal és bűnözéssel terhelt környezetben. Barátságuk egyszerre mérgező és felemelő, hiszen miközben versengés és bizonytalanság hatja át kapcsolatukat, mégis egymás támaszai maradnak. A Collider kiemelte: „Nem arról van szó, hogy ne szeretnék egymást, de barátságuk gyakran ingadozik az autentikusan mérgező és a kísértetiesen szép között.”

A sorozat egyik legnagyobb erőssége a szereplőválogatás: három különböző színészpáros alakította Lenut és Lilát a gyerekkortól a felnőttkorig, így a nézők valóban úgy érezhették, mintha együtt nőttek volna fel velük. Elisa Del Genio és Ludovica Nasti gyermeki ártatlansággal formálták meg a karaktereket, míg Margherita Mazzucco és Gaia Girace tinédzserként és fiatal felnőttként vitték tovább a történetet. A negyedik évadban Alba Rohrwacher és Irene Maiorino zárták le a két nő sorsát, immár anyaként és karrierrel rendelkező felnőttként.

A Briliáns barátnőm különlegessége, hogy Nápoly városa szinte önálló szereplővé válik: a nyomasztó, veszélyes utcák, az Ischia szigetén töltött színes nyarak, valamint a későbbi olaszországi helyszínek mind formálják a karakterek életét. A Collider szerint „a sorozat képes Nápolyt életre kelteni a képernyőn, a háttér szinte önálló szereplővé válik, amely egyszerre nyomasztó és félelmetes.”

A történet nem riad vissza a nyers ábrázolásától sem, miközben a társadalmi feszültségek mind részei a narratívának. Ez a hitelesség teszi igazán erőteljessé a sorozatot, amely Ferrante regényeinek szellemiségét hűen közvetíti. A kritikusok szerint a Briliáns barátnőm az egyik legjobb példája annak, hogyan lehet a női barátság bonyolult, sokszor ellentmondásos természetét mélyen és árnyaltan bemutatni. A 34 epizódon átívelő történet egyszerre szól szeretetről, versengésről, fájdalomról és kitartásról – mindarról, ami egy életre szóló kapcsolatot meghatározhat.